Sport

2015.10.13. 19:34

Bodor Péter célja a világbajnoki címvédés

Bodor Péter, a Dunaújvárosi Vízisport Club motorcsónakversenyzője hétvégén Olaszországban világbajnoki címet szerzett.

Agárdy Csaba

A versenyző a négy futam részleteiről beszél.

Bodor Péter (33) az első négy futamból hármat megnyert, a negyedikre már nem volt szüksége – így szerezte meg világbajnoki címét

- Jó előjelekkel indultunk a világbajnokságnak, hiszen augusztusban csapatunkkal megnyertük az Európa bajnokságot. A világbajnokság egy hétvégén zajlott le, négy futamot kellett teljesíteni és a legjobb három eredményét értékelték versenyzőnként. Végig jól működött a technikánk, minden optimálisan működött, így az első három futamot megnyertük, ezért a negyedikbe már rajthoz sem kellett állnom, mert megvolt a világbajnoki cím. Külön öröm, hogy második, harmadik helyen olasz versenyző végzett, ami azt jelenit, a saját hazájukban győztük le őket! Ezen a hétvégén a technika tökéletes volt, minden összejött, nyugodtan aludhatok.

Bodor Péter nem tőzsgyökeres dunaújvárosi motorcsónakos, két éve tagja a Dunaújvárosi Vízisport Clubnak.

- Az ország egyik legnagyobb klubja a dunaújvárosi. A korábbi egyesületeimnél voltak különböző problémák és úgy gondoltam, hogy jó lenne Dunaújvárosban folytatni a pályfutásomat. Én kerestem meg Sándor Pétert, a klub vezetőjét, hogy mit szólna hozzá, ha versenyzőjük lennék. Sándor Péter örömmel fogadott, felkarolt, aminek ez a világbajnoki cím lett az eredménye. A klub nagyon sokat segített nekem, köszönet mindenkinek.

A jövővel kapcsolatban Bodor Péter annyit jegyzett meg, hogy a világbajnoki címvédés a célja, jövőre is ebben a kategóriában fog versenyezni, mert ez a realitás.

- Nagyon még nem tekintek előre, mert komoly feladat lesz a címvédés is. Persze jó lenne néhány éven belül kategóriát váltani, harminchét éves vagyok, a motorcsónaksportban ez nem kor, lehet még néhány eredményes, nagyszerű szezonom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!