Veszprém

2015.10.26. 10:52

Elvis, lázadás és az élet - Gondolatébresztő foglalkozások fiataloknak egy nyugdíjastól

Szilárd bácsi órái több szempontból is rendhagyóak. Részben azért, mert hátrányos helyzetű fiataloknak szólnak, részben azért, mert egy nyugdíjas tartja, aki ezzel is lázad a konvenciók ellen.

Kutasi Zsófia

Az idősotthonban élő Helesfai Szilárd, mint mondta, nem akart beletörődni abba a felfogásba, hogy a nyugdíjas már csak gondot jelent, és nincs semmi haszna.

Nem is gondolhatta ezt másképp, hiszen nyugdíjazása előtt is aktív szellemi tevékenységet végzett, a Belügyminisztériumban készített több tízmilliós nyertes pályázatokat.

– Az egész egy lázadásnak indult – összegezte gondolatait. Lázadt a felfogás, a mellőzöttség, a hasznavehetetlenség, a fásultság ellen. És nemhiába: az aktív öreg úr, belépve a Szeniorok Tanácsába, találkozott Üveges Gabriella idősügyi referenssel, az Egyenlő Esélyt Tanoda Egyesület vezetőjével, és a kapcsolatból gyümölcsöző együttműködés született. Helesfai Szilárd azóta a tanoda oktatójaként tapasztalatait, gondolatait átadva fiataloknak beszél az élet kisebb-nagyobb dolgairól, többek között arról, hogy a kihívásokkal meg lehet birkózni drog, bűnözés, alkohol nélkül is.

Azonban nem kis fába vágta ezzel a fejszéjét, mivel a hátrányos helyzetű, nagyrészt lakásotthonokban élő gyermekek figyelmének a lekötése még a profi szakemberek számára is kihívást jelent. Elmondta, figyelmeztették, de ő nem hátrált meg. Hiszen vannak gondolatai, meglátásai, melyeket tud és át is akar adni azért, hogy a gyerekeknek jobb legyen.

– Megpróbálok belső feszültség nélkül, az erőszak mellőzésével megvilágítani a fiatalok számára lényeges, fontos témákat, és amennyire lehet, helyreigazítani, helyretenni a tudatukban azokat. Például: a cigaretta, alkohol, kábítószer, szex, randalírozás mire jó? Mi vezet az antiszociális megnyilvánulásokig? A legnagyobb siker a pozitív hozzáállás, az, hogy ma már igénylik az órákat – fogalmazott Helesfai Szilárd. Elmondta, igyekszik a foglalkozásokat formális kötöttségektől mentesen tartani, bárki bármikor közbeszólhat, kérdezhet, vitatkozhat. Szünetet nem tartanak, bárki bármikor kimehet, ha szükségét érzi, illetve távozhat.

A tanoda kérdőíveken és személyes beszélgetésen is méri az eredményeket, a változást, emellett az órákon jelen lévő felügyelő tanárok véleménye is számít. Tervezik nyomon követni emellett azt is, hogyan alakul a diákok iskolai eredménye, hányan nem hagyják ott az intézményt, mi a fiatalok elképzelése az életről, van-e élettervük, akik szakmát szereztek, hogyan állják meg a helyüket – a terv tehát az utókövetés. Üveges Gabriella elmondta, a tanoda pluszfeladata a szenior mentor program, a résztvevőkkel közösen úgy gondolták, mindebből csak tanulhatnak a gyerekek.

Az órán a figyelmes hallgatás már óriási sikernek számít. Természetesen nagy csábítást jelent az okostelefon, a számítógép, a közösségi oldalak böngészése vagy éppen a zenehallgatás. Többen ezeknek nem is tudnak ellenállni, van, aki másokat szórakoztat, vagy látványosan tiltakozik az eszmefuttatás végighallgatása ellen. Azonban többen csendben figyelnek, látszik, hogy gondolataikat időről időre megragadják az elhangzottak. Szilárd bácsi minden megnyilvánulást a helyén kezel, közben beszél Elvis Presleyről, egy, a málenkij robotot megjárt emberről, sikerről, vágyakról, arról, vajon mi az, ami az embert boldoggá teszi. Hogy vannak célok és vágyak, de komoly feladatok, nehézségek is. Hogy nem mindig könnyű elérni, amit szeretnénk, az érzelem és értelem sincs mindig szinkronban.

A fiatalok közül többen vállalják véleményüket az elhangzottakkal kapcsolatban. A hangadók mellett a visszafogottabban megnyilvánulók is nyilatkoznak, és a kérdésére válaszolva van, aki elmondja, hogy az óra neki nem unalmas, és igen, el szokott gondolkozni az elhangzottakon.

A negatív kommentelőkre pedig akad, aki csak annyit mond: – Szilárd bácsi, ne törődjön vele, jó lesz ez, Gabi néni, van szalámi? – erre kitör a nevetés, Szilárd bácsi is csak annyit mond mosolyogva: tudom, hogy csak ugratnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!