Kati válaszol: Ha a gyerek kérdez a halálról

Igaz, hogy mi is ködösítettünk, mondván, elment az angyalok közé, ő már fentről figyel ránk és hasonlók. Mikortól és hogyan lehet a halálról beszélni a kicsiknek, jó vagy nem jó ez a fajta ködösítés?

Nagymama levélírónk kérdésére nagyon nehezen született meg a válaszom. Azt gondolom, hogy bármilyen korú és fejlettségű egy gyermek, kérdései megválaszolatlanul nem maradhatnak. A szülők, nagyszülők gyakran aggódnak, hogy a nehéz kérdésekre hogyan válaszoljanak, ezért néha tudományos kiselőadással próbálkoznak, vagy a ködösítés tűnik egyszerűbbnek. Mindkettőt érdemes elkerülni.

Hogyan beszéljünk a halálról a kicsiknek? Mit értenek meg a felfoghatatlanból?

Ezt ők tudják a legjobban, ezért kérdezzük meg őket. Minden kényesnek tűnő kérdésüket fordítsuk vissza a „Te hogy gondolod? Mit gondolsz, erről? Szerinted mi lehet a válasz?” fordulatokkal. A gyermekek saját világképüknek, érettségüknek megfelelően felelnek, és válaszaikból pontosan megtudjuk, hogyan segítsük tovább őket a gondolkodásban. Egyik unokámmal kapcsolatos élményemet idézem fel példának. Ketten voltunk otthon, a hatéves kislány rajzolgatott, beszélgettünk, és egyszer csak nekem szegezte a kérdést: „Nagyi, ha még öregebb leszel, te is kivonulsz a temetőbe?” Nagyot nyeltem, azután visszakérdeztem, ahogy tanultam: „Te mit gondolsz Emmácska, mi lesz velem?”

És máris jött a pontos válasz: „Szerintem, nagyi, te is meghalsz, és majd meglátogatunk a temetőben, ahogy a dédit. Viszek neked majd virágot is. De azért a csillagokból vigyázol rám?” Megöleltem és megerősítettem, hogy így lesz. Megnyugodva rajzolt újra és tovább csacsogott hétköznapi dolgainkról.