Ajka

2015.11.05. 12:01

Drogok helyett az életet

Ajka – Szenvedélyek nélküli életmódra, állampolgári kötelezettségekre, valamint a mozgás fontos szerepére kívánták felhívni a diákok figyelmét a Drog-stop elnevezésű vetélkedőn, melyet tizedszerre szerveztek meg a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) munkatársai a városban.

Szántó Renáta

A rendezvény korábbi sikerét alapul véve idén már két korosztálynak hirdették meg a versenyt a szervezők. A program első napján általános iskolások mérhették össze tudásukat és ügyességüket, míg a második nap a középiskolás diákok rátermettségéről szólt.

A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola egy-egy diákja teljesíti az akadálypályát részeg-szemüvegben

Az általános iskolai csapatok egészségügyi totót töltöttek ki, számot adtak a KEF-fel kapcsolatos tudásukról, valamint gyakorlatban kipróbálhatták egy részegszemüveg segítségével, hogy milyen az, amikor valaki túl sokat iszik, és minden tárgy akadálynak bizonyul előtte. Továbbá előre megadott szavakból történetet írtak és adtak elő, melyet a zsűri pontozott, amelynek a helyi rendőrkapitányság két munkatársa, Molnárné Bodor Ida rendőr őrnagy, ifjúsági bűnmegelőzési tanácsadó és Pleiveisz Anikó rendőr őrmester is tagja volt.

A középiskolások három külső helyszínre látogattak el a verseny során, ahol szituációs játékokkal tapasztalhatták meg, hogy milyen állampolgári kötelezettségeik vannak. A védőnői szolgálaton az újraélesztés mozdulataival ismerkedtek meg, a családsegítő központban az egészséges felnőtté válással kapcsolatos feladatokat kaptak, míg a rendőrkapitányságon bejelentést kellett tenniük egy fiktív balesetről. A diákokra plakátkészítés is várt, melyben a miért jó ma Ajkán fiatalnak lenni kérdést járták körül.

Totót töltenek az általános iskolások
Fotós: Györkös József

– A vetélkedőt mindkét nap oldott hangulatban sikerült lebonyolítanunk. A résztvevők nagyon élvezték a feladatokat, melyekkel nem csupán alternatívákat tudtunk mutatni nekik az alkohol vagy a kábítószer helyett, hanem játékos formában még az állampolgári kötelezettségeikre is sikerült felhívni a figyelmüket – tájékoztatta a Naplót Benke Ágnes, a KEF titkára, aki azt is elmondta, hogy a diákokat tortával, pizzajegyekkel és apró ajándékokkal jutalmazták rátermettségükért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!