Sümeg

2015.11.08. 19:27

Amerikai tanulmányúton járt Oláh Tamás, sümegi koreográfus

Sümeg – Az Egyesült Államokban járt tanulmányúton Oláh Tamás koreográfus. Az Alvin Ailey iskolában sajátított el új ismereteket, és látogatást tett a Broadway képzési központjában is.

Tisler Anna

Oláh Tamás már több alkalommal járt tengerentúli tanulmányúton, ezúttal öt hetet töltött kint. A sümegi Broadway tánccsoport tagjainak az új koreográfiák alapján állítja össze a karácsonyi műsorát. 

– Az Alvin Ailey iskola alapítója a társadalom perifériájára szorult fiataloknak hozta létre az intézményt azzal a céllal, hogy a tánc, a művészetek segítségével visszavezesse őket a társadalomba – mondta Oláh Tamás. Ma már az ott oktatott irányzatot számos országban jegyzik. Az iskola bárkit fogad. 

– A táncuk a baletten és a Horton-technikán alapul, a mozdulatokkal fejezünk ki életérzéseket. Ezt a technikát hoztam haza és ültettem át
a tizenévesekből álló csoportom életfelfogása szerinti témákra – számolt be a koreográfus.

Új koreográfiát tanul Kautzky Edit, Lenner Illés, Dömötör Tímea, Mustos Dóra és Szabó Kata


A hét éve működő csoport tagjainak a többsége alapító vagy évek óta táncol, így már technikai akadály sem hátráltatja a munkát. Táncszínházi előadást állítottak össze, amelyet tavaly júniusban mutattak be a Kisfaludy művelődési központban. A témák között a szerelem, a kitaszítottság, a reménykedés, a hit és az összetartozás szerepelt.

– A táncpróbák kezdete előtt meghallgatjuk a zenét, beszélgetünk annak mondanivalójáról, az érzésekről, amelyeket ki akarunk fejezni – tette hozzá a szakember. Szerinte nagyon fontos, hogy a táncos értse és átérezze azt, amit előad, ezért csak a tartalmi rész megbeszélése után kezdik a színpadi próbákat. 

A csapat balettmestere Forgács Márta, aki aktív éveiben elismert balett-táncos volt. A fiatalokat kezdetektől ő tanítja. A Broadway csoport az elmúlt években két táncszínházi előadást mutatott be, jelenleg dolgoznak a harmadikon. 

Oláh Tamás táncosai mutatják be az országban egyedüliként a jelnyelves balettet. Ismert dalok szövegét tanulták be jeltolmács segítségével, amelyet mutogatnak és baletteznek. Ezzel a nehéz, sok gyakorlást igénylő módszerrel mutatták be Koncz Zsuzsa Ha én rózsa volnék című dalát, majd a Republic frontembere, Bódi László Cipő emlékére feldolgozták a Csend beszél tovább című dalt is, amellyel több fellépésen, televíziós műsorban, Ki mit tud?-on vettek részt.

Oláh Tamás koreográfus


– Évekig dolgoztunk a Republic zenekarral, több koncertjükre meghívást kaptunk, hogy jelnyelves balett formában adjuk elő dalaikat – emlékezett a koreográfus.

Feldolgozták egyebek mellett az Erdő közepében című dalt is. A lányoknak feledhetetlen élményként maradt meg, amikor a pécsi sportcsarnokban több mint ezren tapsoltak nekik.

A Broadway tagjai szombatonként próbálnak, ha új darabot tanulnak, déltől késő délutánig. A kezdéskor még általános iskolás táncosok többsége ma már felsőfokú tanulmányokat folytat szerte az országban. A táncot csak az hagyja abba, aki nem tudja megoldani, hogy hétvégén hazajöjjön. Forgács Márta és Oláh Tamás örül annak, hogy többen művészeti képzésben vesznek részt. A gimnazista Iker Bianka pedig második éve színházban táncol. – Rendszeresen járunk versenyekre, részt veszünk a keszthelyi Helikon programjában. A zsűri értékelése, a többi versenyző és oktatóik véleménye fontos számunkra – fogalmazott a koreográfus. 

Az évek során sok kiemelt arany, arany és ezüst minősítést szereztek. Az is nagy siker, ha olyan felnőttek kerülnek ki a kezünk alól, akik értik és értékelik a táncot, a művészetet, tudnak közösségben dolgozni, alkalmazkodni, és tudatosul bennük az, hogy az eredményért keményen meg kell dolgozni, munka nélkül eredmény sem létezik. Aki ezt megtanulja, annak érdemes volt a csoportba járnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!