2015.11.23. 10:09
Azonnali fizetésemelést sürget az MSZP a verseny- és a közszférában is
Szombathely – Vas megyében a munkavállalók kivándorlása miatt fontos elsősorban a fizetések azonnali emelése – hangzott el az MSZP Ifjúsági Tagozata szombathelyi tájékoztatóján.
– Vas megyében nőtt, most 143 ezer forint az átlagkereset, ami magasabb, mint az ország keleti felében, de ez is jóval elmarad az ausztriai, németországi fizetésektől – mondta el Prisznyák Benjámin, az MSZP Ifjúsági tagozatának Vas megyei alelnöke.
– A cél az európai átlagfizetések elérése hosszú távon – ismertette Bokányi Adrienn, az MSZP Ifjúsági tagozatának Vas megyei alelnöke.
Konkrét számokat idézett: ma a magyarországi átlagfizetés az európai átlag 37 százaléka, miközben a hazai árak az európai átlag 70-80 százalékát teszik ki.
A sürgetett fizetésemelések csillapíthatják a munkavállalók elvándorlását Vas megyéből – mondták a politikusok.
– Záros határidőn belül jelentős fizetésemelést akarunk elérni a közszférában és a versenyszférában is. Úgy emelkedjenek a fizetések, hogy közben a munkavállalók és a munkaadók terhei se nőjenek, ez a cél – mondta Bokányi Adrienn. Ehhez konkrét lépéseket dolgozott ki az MSZP.
A közszférában első körben 50 százalékos emelést sürgetnek, azt szeretnék, hogy se a szociális, se az egészségügyi, se az oktatási, se a közszolgálati ágazatban ne keressen senki kevesebbet 150 ezer forintnál nettóban.
– Mindez igazságosabb adórendszert jelent, nőhet a foglalkoztatottság és fehéredhet a gazdaság – sorolta Bokányi Adrienn.
A fizetésemelések fedezetét, forrását a kormány luxuskiadásainak csökkentése adhatja – mondták az alelnökök.
Kiemelték: – Ez nem politikai akció, hanem az MSZP hosszú távú programja.
Internetes oldalt és egy facebook-profilt is készített a fizetésemelés sürgetésére az MSZP, azokon a felületeken tették közzé konkrét javaslataikat az ellenzéki párt tagjai.