Répcelak

2015.11.26. 17:40

Nagy bejelentés: vadonatúj sportcsarnok épül Répcelakon

Közös összefogással épülhet új kézilabdacsarnok Répcelakon – jelentette be Ágh Péter, a város országgyűlési képviselője és Szabó József, a település polgármestere.

Cseszkó Tamás

– Igazi zöldmezős beruházás lesz – mutatott körbe Szabó József polgármester a templom melletti területen, majd hozzátette, ha minden az optimális tervezés szerint működik, már tavasszal kezdődhet az építkezés.

A magyar kormány néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a cégek a társasági adójuk egy részét sportlétesítmény építésének támogatására fordíthatják. Így tett Répcelak egyik legnagyobb vállalata, jelezték, hogy 496 millió forintot adnak, ha zöld utat kap a beruházás. A város további 210 millió forint önerőt szavazott meg.

Egy éve zajlik az előkészítés, elkészültek a tervek, sőt, már az építési engedélyt is megszerezték. Szabó József beszélt arról is, hogy számára is meglepő, mekkora összefogás alakult ki a csarnok körül, a felajánlók, a képviselő-testület Ágh Péter országgyűlési képviselővel közösen vállvetve dolgozott azért, hogy a Magyar Kézilabda Szövetségnél és a szakállamtitkárságoknál is gördülékenyen haladjon a létesítmény engedélyeztetése. – El kell ismernem, hogy magam is csodálkoztam, hiszen mindenki segítőkész volt, úgy éreztem, hogy mindenkinek nagyon fontos, hogy Répcelakon megépüljön a csarnok.

Fotó: Ohr Tibor

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője elmondta, amikor személyesen lobbizott Kocsis Máténál, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökénél, ő a legnagyobb örömmel mondta ki az igent, hiszen maga is tisztában volt a répcelaki sportlétesítmény jelentőségével. – Ha minden a megfelelő ütemben halad, az álomból a nagyon közeli jövőben valóság lehet – emelte ki a képviselő. Mint mondta, a 2015-ös év nagyon izgalmas volt a répcelakiak számára, hiszen az itt élők számos olyan fejlesztésnek örülhettek, amelynek köszönhetően még élhetőbb lett a város. – Gondoljunk csak a kerékpárút elkészültére, a főút felújítására, de Szombathely és a város között a GYSEV Zrt. is komoly, 12 milliárdos fejlesztést hajtott végre – hangzott el.

Ágh Péter szerint a csúcspont jövőre lesz, amikor is az M86-os út elkészültével a forgalom elkerüli Répcelakot. – Ezért is fontos, hogy a jövőben is fejlődő legyen a város. Minden fejlesztés abba az irányba mutat, hogy érdemes itt élni, érdemes Répcelakon hosszútávon tervezni -emelte ki a képviselő, aki szerint a mostani csarnok lehetősége is ezt a célt szolgálja. A tervek szerint a sportlétesítmény egy multifunkcionális csarnoknál ugyan kevesebb, egy munkacsarnoknál azonban jóval több szolgáltatást nyújt majd, lelátóval, három kisebb edzőteremmel, szabvány kézilabdapályával várják majd a sportolni vágyókat. Háromszáz főt tud majd befogadni a komplexum, és a kézilabdán túl a városban működő egyéb sportágak is helyet kapnak itt.

Jelenleg a felnőtt női kézilabdacsapat a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságban játszik, a harmadik helyen állnak, de elindult az általános iskolában az utánpótlás képzés is, amelynek eredményei néhány év múlva már láthatók lesznek. Répcelakon nagy hagyománya van a sportágnak, idén ünnepli a szakosztály a negyvenedik születésnapját. Szabó József azt mondta, hogy a szakértők szerint 8-9 hónap alatt felépíthető a csarnok, így nem kizárt, hogy jövőre novemberben már átadhatják a város legújabb büszkeségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!