Sport

2015.11.29. 21:21

Szezonzáró a Mezőkövesd ellen

Dunaújváros – A 2015/2016. évi Merkantil Bank Liga NB II őszi szezonjának utolsó találkozóját rendezik holnap a Dunaújváros Stadionban.

Gróf András

A 16 órakor kezdődő összecsapáson a Dunaújváros PASE ellenfele a Mezőkövesd gárdája lesz. A borsodik azzal a nem titkolt céllal vágtak neki a mostani pontvadászatnak, hogy kivívják a felkerülést a legmagasabb osztályba. Ennek megfelelően a tizenegyedik fordulóban még a feljutást jelentő második helyen álltak. Azóta azonban nem nyertek meccset, így visszacsúsztak a hatodik pozícióba.

A DPASE egyik kulcsembere, Eppel Márton (Jobbról), jó játékára ma is nagy szüksége lesz csapatának Fotó: Ady Géza

A Szigetszentmiklós ellen döntetlent követően lemondott Benczés Miklós vezetőedző, akit a szakmai igazgató Tóth László követett a kispadon. Nem sok sikerélmény jutott neki sem, hiszen a következő két mérkőzésen hazai környezetben úgy szenvedtek vereséget, hogy még gólt sem rúgtak. Kikaptak 2-0-ra a Budaörstől, illetve 3-0-ra a BFC Siófok együttesétől. Ennek ellenére hiba lenne lebecsülni őket, hiszen ősszel idegenben még nem szenvedtek vereséget. Vendégként három győzelem, és három döntetlen a mérlegük. A mezőkövesdi együttesben több rutinos labdarúgás szerepel. Az  egykori válogatott Devecseri Szilárd, és Bajzát Péter mellet  az egykori dunaújvárosi Heffler Norbert is a kezdő csapat tagja. A legeredményesebb labdarúgójuk Máté János, aki kilenc találatával a  góllövőlista negyedik helyén áll. Az őszt gyengén kezdő dunaújvárosi együttes azonban sok mindent feledtethetne egy győzelemmel, hiszen pontszámban utolérhetnék a jelenleg negyedik helyen álló szegedieket.

A tizenötödik forduló szombati eredményei:

Balmazújváros– Szigetszentmiklós 4-1,

BFC Siófok – Gyirmót FC Győr 0-4,

Vác FC – Budaörs 1-0,

Soproni VSE – Soroksár 1-0,

Szolnoki MÁV FC– Kisvárda 4-2,

FC Ajka – Zalaegerszegi TE 1-2,

FC Csákvár – Szeged-2011 3-2.

A mai dunaújvárosi találkozót Szilasi Szabolcs vezeti, míg asszisztensei Takács Gábor és Kepe Arnold lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!