Életmód

2015.12.06. 12:04

Egészségkárosító az e-cigaretta gőze?

A hagyományos cigaretta füstjéhez hasonlóan az elektromos cigaretta kifújt párája is egészségre káros az ÁNTSZ szerint.

Marton Attila

Az elektromos cigaretta és annak kifújt gőze is káros az egészségre, az e-cigarettákhoz használatos patronokban, illetve utántöltő flakonokban pedig olyan vegyületek vannak, amelyek egészségkárosodást okoznak, függetlenül attól, hogy az adott termék tartalmaz-e nikotint vagy sem, írta közleményében az ÁNTSZ. Hozzáteszik, a patronok, flakonok töltésére használt folyadékokban megtalálható úgynevezett propilén-glikol már rövid távon szem-, légcső- és torokirritációt okoz, hosszabb távon gyermekeknél az asztma kialakulásának kockázatát fokozza. Az e-cigaretták ízesítéséhez pedig mesterséges anyagokat alkalmaznak, például ketont, észtert, illetve aldehidvegyületeket.

Mezei Gáspár szakkereskedő elmondta, az úgynevezett elektromos likvid – az e-cigarettához szükséges utántöltő folyadék – tartalmaz egészségre káros összetevőket, a hagyományos cigarettánál viszont jóval kevésbé veszélyes. Szerinte ezt a világ számos országában több éven keresztül folytatott kutatások is alátámasztják, Magyarországon jelenleg a Semmelweis egyetemen végeznek átfogó vizsgálatot.

Az elektromos cigaretták Magyarországon a kétezres évek közepén jelentek meg, de az eltelt egy évtized alatt komoly változáson mentek keresztül. A hazai, nem hivatalos becslések szerint mintegy 150 ezren használnak e-cigarettát, évente öt-tízezren térhetnek át a hagyományosról. Ezt a kereskedő tapasztalata is megerősíti, ugyanis az e-cigarettát vásárlók nyolcvan százaléka dohányzott korábban. Adatai szerint a vásárlók hatvan százaléka a nikotinmentes, s így kevésbé ártalmas típusokat keresi. Egy törvénytervezet szigorítása szerint 2016 nyarától csak trafikokban lehetne árulni, Mezei Gáspár szerint emiatt országszerte kétezer vállalkozás lehetetlenülhet el.

Az elektromos cigarettáról a nemdohányzók védelméről rendelkező, jelenleg hatályos törvény nem tartalmaz szabályozást, közölte a kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!