2015.12.07. 13:40
A jövő év már nem lesz olyan "meredek" - kellenek az új ingatlanok
A legbiztosabb és értékállóbb befektetés ma is az ingatlan, mégis meglehetősen kevés új lakás épül még mindig a megyében is.
Megnőtt a kereslet az ingatlanok iránt – szögezi le már első mondatában is Léczfalvy Csaba ingatlanpiaci szakértő, amikor a 2015-ös esztendő Fejér megyei összegzését kértük tőle.
– Ahogy tavaly jeleztük, beigazolódott a várakozásunk, hogy a mai gazdasági helyzetben szinte a legbiztosabb és értékállóbb befektetés ingatlant vásárolni - teszi hozzá, ahogyan azt is: már tavaly elkezdődött a kereslet növekedése, és érezni is lehetett ezt az érdeklődők számából. A tapasztalat szerint főleg a kisebb értékű ingatlanokra nagy a kereslet Fejér megyében, hiszen ezek az ingatlanok viszonylag gyorsan értékesíthetőek. A lakásoknál és a családi házaknál is a legkeresettebbek a kis alapterületűek.
– De az is megfigyelhető, hogy egyre többen vásárolnak Székesfehérvár közeli településeken családi házat, melynek oka elsősorban az, hogy a periférián kedvezőbb az árfekvés – árulja el a szakember, aki szerint azonban a telkek viszonylatában a helyzet nem sokat változott, de minimálisan emelkedett a kereslet irántuk.
– Leginkább kivitelezők vásárolnak telkeket újépítésű házak építéshez – mondja Léczfalvy Csaba, utalva ezzel arra, hogy valószínűleg az építtetők is ráéreztek arra: a mai piacon a legkönnyebben és gyorsabban értékesíthető ingatlanok az újépítésű családi házak, valamint társasházak. Ugyanez elmondható a lakásokkal kapcsolatban is, de itt a kereslet még nagyobb, mivel kevés új lakás épül a városban.
– Az elmúlt félév tapasztalata alapján megállapíthatjuk, hogy az utóbbi pár hónapban megnövekedett az ingatlant keresők száma. A lakások esetében érzékelhető ez leginkább: rengetegen keresik a lehetőségeket – tudjuk meg. Ugyanezeket a tendenciákat várhatjuk a szakértő szerint jövőre is: várhatóan a kereslet továbbra is élénk lesz, és ennek megfelelően az ingatlanárak növekedése várható, ám már nem lesz olyan meredek az emelkedés, mint 2015-ben.