Kultúra

2015.12.14. 07:12

Jubileumi táncgála Sárbogárdon – Néptánckincsünk, Csókavirág módra

Sárbogárd – Ötéves születésnapját fergeteges táncgálával ünnepelte vasárnap délután a Sárréti Csókavirág Népi Együttes. Jubileumi műsoruk az Emlékeink nyomán címet viselte. Köszöntőt mondott Sükösd Tamás polgármester és Bőle Pál, a Csókavirág egyesület elnöke.

V. Varga József

Az egyesületet és az együttest öt éve alapította néhány néptáncot és néphagyományt kedvelő lelkes negyvenes-ötvenes felnőtt, Ikerné Miklósa Györgyi néptáncpedagógus és Horváth István, a művelődési központ vezetője bábáskodása mellett. Létszámuk egyre duzzadt, arany minősítésekkel elismert munkájuk példaértékű.

Feladatuk van ebben az értéktelenséget ontó, rohanó világban – vallja Györgyi. Gyermekeinknek „vissza kell tanítani” eleink szép beszédét, dalait, táncait, játékait – és az őszinteséget.

Sárréti Csókavirág – „Történt azokkal a bukovinai székely emberekvel” 
Fotó: V. Varga József

A házigazdák és vendégeik – a pusztahencsei Vadvirág Népi Együttes, a Violin Művészeti Iskola sárszentmiklósi Gézengúz és Kiskamasz csoportja, Iker Kamilla és Görög Balázs, az adonyi Salina Táncegyüttes táncospárja és a szintén miklósi Csaloglányok dalosai – a művelődési központbeli gálán nemzetünk kincsesládájából sorra csodákat húztak elő.

Rábaközi búcsú – a tánc nyelvén, gyöngyös bokrétával

Megelevenedett egyebek között a Rábaközi búcsú, a Szatmári bál, a lucázás; mezőségi, kalotaszegi és bukovinai székely táncok sorjáztak; válaszúti dalok csendültek. A rendező és a vezető koreográfus tisztét Ikerné Györgyi töltötte be, kísért a budapesti Kóborzengő zenekar Erdélyi Klára vezetésével.

Szatmári bál – kitáncoljuk örömeinket és bánatainkat

A ragyogó produkciókat számos köszöntő és szűnni nem akaró vastaps keretezte, a csillagszórók végül ellobbantak, utolsót villantak a vakuk, az aulában torta és forralt bor várta a nagyérdeműt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!