Kultúra

2015.12.23. 09:49

Miért választjuk a rosszabb utat, ha választhatnánk a jobbat is?

Vásáry André számára az advent az év legszebb időszaka. Az egyedülálló orgánummal megáldott énekessel amerikai karácsonyi élményeiről, a rendszeres gyakorlás fontosságáról és a közelgő eurovíziós dalversenyről is beszélgettünk a Thury-várban.

Szabó Péter Dániel

– Öt esztendővel ezelőtt, 2010-ben jelent meg az Ünnep című lemezem, s azóta minden évben országszerte hívnak adventi koncertekre szerte az országban. Számomra ez hatalmas élmény is egyben, hiszen nagyon szeretem a karácsonyt. A lakásom általában már novembertől karácsonyi díszben van, egyfolytában karácsonyi zenéket hallgatok, amivel szinte mindenkit megőrjítek a környezetemben. Ezt szerettem a legjobban Amerikában is, ott ugyanis halloween után már másnaptól minden a karácsonyról szól. Épp ezért minden évben nagyon várom az adventi turnét, hiszen olyan dalokat énekelhetek, amelyek csak ekkor kerülnek a műsorba. A közönség is más, sokkal intimebb és meghittebb egy ilyen fellépés – mondta el a Thury-vár udvarán advent utolsó vasárnapján tartott ünnepi koncertet követően Vásáry André.

(Fotó: Szabó Péter Dániel)

Az egyedülálló orgánummal megáldott szopránénekest sokan maximalistának tartják, hiszen a sikerek ellenére a mai napig folyamatosan képzi magát. – A professzionális komolyzenei éneklést leginkább az élsporthoz lehetne hasonlítani. A legnagyobb sportolóknak is van edzőjük, s rendszeresen tréningeznek. Nekem ilyen az énektanárom, aki egy külső kontroll, egy szakmai iránymutatás számomra. A hangszalagom az én hangszerem, ami folyamatos karbantartást igényel, emellett pedig sokkal érettebb a produkcióm, ha tisztában vagyok a képességeimmel és a korlátaimmal egyaránt – jegyezte meg André, akit 2009-ben az egyik televíziós csatorna tehetségkutató műsorában ismert meg az ország.

A kereskedelmi tévés szereplés miatt azonban sokkal nehezebben fogadta be és ismerte el a komolyzenei szakma, ezt ő maga sem tagadja. – Körülbelül egy évig tartott a szakma tartózkodó hozzáállása, számukra ugyanis negatívum, ha valaki egy kereskedelmi televízió műsorában lép fel hétről hétre. Az sem számított, hogy sokszor komolyzenei darabokat énekeltem, s ezáltal rengeteg fiatalhoz jutottak el olyan áriák, amelyeket egyébként soha az életben nem hallgattak volna meg. Aztán egy évvel a Csillag születik után meghívtak a Művészetek Palotájába, ahol egy jól sikerült koncert után úgymond megtört a jég, s azóta nincs probléma ezen a téren sem. Inkább az a nehézség, hogy a könnyű- és a komolyzenében egyaránt helyt tudjak állni, hiszen mindkettő igen közel áll a szívemhez – mondta el az arany- és platinalemezes énekes, aki jelenleg gőzerővel készül az eurovíziós dalverseny magyarországi fordulójára, amelyre egy, az elmúlt időszak eseményei ihlette dallal nevezett.

– A Why, azaz Miért című szerzemény a körülöttünk lévő, szerintem negatív irányba haladó világ történéseire reflektál.  Nem szeretnék álszent módon a világbékéről papolni, de akár a migránsválság, akár a párizsi terrorcselekmények, akár a mindennapjainkat átható gyűlölködés olyan dolgok, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. A dal erről szól. Miért választjuk a rosszabb utat, ha választhatnánk a jobbat is? Talán mert nem tudunk magunkba nézni, s kíméletlenül őszintén válaszolni a felmerülő kérdésekre. A béke felé vezető első lépcső ugyanis az, ha felismerjük a saját hibáinkat, gyengeségeinket – tette hozzá André. Bízik benne, hogy az embereknek is tetszik majd az elektropopos dal, amelynek érdekessége, hogy a szoprán mellett kifejezetten mély hangon is énekel benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!