Életmód

2015.12.28. 14:03

Kati válaszol - Nyugdíjasok időzavarban

Panaszkodott a fodrászom, akinek a vendégköre már több évtizedes, és közülük néhányan most érték el a nyugdíjkorhatárt.

Napló

Elmondta, hogy akik aktív korukban percre pontosan érkeztek sok éven át, most mintha elvesztették volna az időérzéküket. Nemcsak az órát, hanem még a napot is eltévesztik, és nemcsak a fodrásznál... A most már elvileg ráérős hölgyek és urak visszatérő időzavarban vannak. Ez is a megváltozott életvitellel jár, de hogy lehet kivédeni? Ehhez kérnék tanácsot abban a reményben, hogy az érintettek is elolvassák.

- Minden élettelen fizikai rendszer a használatban megy tönkre, viszont az élő rendszereket a tétlenség teszi tönkre, míg a használatban fejlődnek - írja Szent-Györgyi Albert, és ennél pontosabban nem tudnám megfogalmazni a magyarázatát annak a jelenségnek, amelyről kedves kérdezőnk írt.

A segítés mindig a feltétlen elfogadással, a helyzet megértésével kezdődik, legyen így most is. Sok friss nyugdíjas önkéntelenül kezdi el korlátozni kapcsolatait, és ez az önkéntes társadalmi elszigetelődés magával hozza az érdeklődés, a tájékozódási igény beszűkülését, a figyelem összpontosításának gyengülését. Elveszhetnek a korábban jól működő funkciók, így az időérzék, a pontosság vagy az alkalmazkodás képessége és szándéka. Ha még a célvesztés is megtörténik, akkor bizony nagy a baj.

Mit lehet tenni? Használni kell mindazt, amivel rendelkeztünk és rendelkezünk a nyugdíjazás után is. Nagyon fontosak - a szépkorúak esetében is - azok a tevékenységek, amelyek aktvitásban, fejlődésben tartják valamennyi képességünket, fizikai, szellemi erőnket. Lazítsunk, koncentráljunk, lassítsunk, tartsunk rendet, írjuk le, képzeljük el - és még számos rutin segíthet abban, hogy testileg, szellemileg fittek maradjunk, s persze lelkileg is. A családon belül és kívül is óvni kell a kapcsolatainkat, és bátran vállalkozni újak teremtésére, hogy legyen motivátor minden személyes adottságunk aktivizálására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!