Szilveszteri cukiság - A Vas Népe újságírói, fotóriporterei is voltak gyerekek - Mutatjuk, milyenek

Mivel mi egészen intim kapcsolatot ápolunk velük, elfogultságunkban olykor már hinni sem tudunk nekik. Minden kétséget kizáró bizonyítékra volt hát szükségünk. Egy képre, amely szavak nélkül is mindent elmond. Egy olyan képre a gondtalan gyermekkorból, amely mindent megmagyaráz.

Nagy Ildikó hírszerkesztő: Aki csak egy pillantást vet a fotóra, annak is feltűnik a kis Ildi félmosollyal fűszerezett kérdő tekintete. Nem nehéz kitalálni, miért bizonytalanodott el. Ha jobban szemügyre vesszük a képet, látszik a kezében a telefonkagyló. Nyilvánvaló, hogy a vonal végén az interjúalany összekevert valamit: nem stimmelt a hely, az idő - vagy talán egyik sem. A kis Ildikó azonban már akkor is átlátott a szitán, nem lehetett megvezetni.

Varga Nóra hírszerkesztő: A szülinap mindig öröm. Főleg, ha sikerül eltalálni az évet. A kis Nóri, bár pontosan tudja, hogy már kétéves - hiszen mutatja is -, hogy ne rontsa el az ünnepet, finoman leplezett feddő tekintettel mosolyog az ünnepeltnek kijáró tortára, amin viszont csak egy gyertya van. A szerkesztő feladata, hogy ha valaki téveszt, észrevegye a hibát, javítsa, és azt a lehető legtapintatosabb módon közölje azzal, aki hibázott. A kép magáért beszél.

Bakos Ágnes újságíró: A kis Ágit és ikertestvérét éppen egy rendkívül fontos tárgyaláson sikerült lencsevégre kapni. Míg azonban Anikó körmét rágva koncentrál az elhangzó instrukciókra, a kis Ági - hihetetlen  szemfülességről téve tanúbizonyságot - azonnal kiszúrja a paparazzót. Bár nem szólal meg - hiszen még tart az eligazítás - szemével láthatóan azt üzeni az alkalmi fotósnak: „Látlak barátocskám!"

Kelemen Attila tördelő- és digitális szerkesztő: Nevünkben a sorsunk? Ugyan már! A kis Attila egyáltalán nem lett Isten ostora. A mondás sokkal inkább úgy helyes: fejünkön a sorsunk. Attila, aki már hosszú ideje gondosan ügyel arra, hogy a betűk és a képek kitöltsék a rendelkezésre álló helyet, már gyerekkorában ragaszkodott ahhoz, hogy autós sapkában másszon a fényképező elé. A Lóerő oldalak és a Forma-1-es híradások állandó szakértőjét szívesen látnánk egy „Akkor és most" összeállításban újévkor. A két kép közötti különbség minden bizonnyal csupán annyi lenne, hogy a napjainkban készült fotóról nem hiányozna a pezsgőspohár.

Vadas Krisztina újságíró: Kriszti notórius késő. Nehezen veszi rá magát a pontosságra. Ahhoz, hogy mindenhova odaérjen időben, az kell, hogy a mikrón az óra negyedórával előrébb járjon. A gyerekkori fényképen az avatatlan szemlélő a hatalmas órát látván azt gondolná, hogy a fotózásra bezzeg időben odaért a kis Kriszta. Hát nem. Együtt késett a fotóssal, ugyanis a késés náluk családi örökség. Ha a rokonoknak vagy barátoknak azt mondják, kettőre ott vagyunk, már tudják, hogy fél három előtt nem érkeznek meg. A jó újságíró azonban nem pontos, hanem olyan, mint egy mágus: éppen akkor érkezik, amikor kell.

Tersztyánszky Krisztina:Egy jó újságíró mindenben meglátja a témát, sőt mindenben témát lát. A kis Kriszta már egészen kiskorában tudta ezt. Ha tüzetesen megvizsgáljuk a képet, láthatjuk, a kis Kriszta éppen rábukkant valamire. Az összekulcsolt kéz és a boldog tekintet azt sugallja: nagy sztori van kilátásban.

Szendi Péter fotóriporter: A jó fotós mindig tudja, hogy mi a téma. Mi, egyszerű, földi halandók talán észre sem vennénk, de ők tudják mi a fontos. A kis Petinek gyerekként is volt érzéke a képbeállításhoz, a kamera bármelyik oldalán kellett is állnia. És nem, nem a gondosan fésült frizurára kell gondolni. Nézzük csak meg jobban a képet, hova néz a mackó? Éppen ellentétesen néz a kis Petivel, hogy kontrasztot alkosson vele, és ezáltal szimmetriát hozzon létre a képen. Véletlen? Dehogy!

Budai Dávid újságíró: A kis Dávid már óvodásként is tisztában volt azzal, hogy ennél a szakmánál elengedhetetlen a jó fellépés. Már akkoriban is ilyen nagy terpeszből rugaszkodott neki minden, alapos oknyomozást igénylő munkának. Ez a fotó azt a pillanatot örökítette meg, amikor rájött, hogy ki csente el a homokozóvödrét. Kíméletlenül rábökött az elkövetőre, közben bal keze mutatóujjával pisztolyt formált. A jó fellépés és az elszántság megmaradt, munkatársai nagy bánatára a kantáros nadrágot kinőtte.