2016.01.01. 11:07
Nagy bulival és tűzijátékkal búcsúztatta Szombathely az óévet
A hideg ellenére is sokan gyűltek össze Szombathely Fő terén, hogy együtt bulizzanak még egyet az év utolsó napján.
Szilveszter éjjel dudák és rakéták hangjától zengett a Fő tér a vasi megyeszékhelyen. Sokan gondolták úgy, hogy egy igazi, szabadtéri buliban együtt búcsúztatják az óévet. Álarcokból, parókákból és mindenféle színes kiegészítőkből sem volt hiány, de sokan vittek magukkal kisebb rakétákat, tűzijátékokat. A talpalávalót DJ Neczpál szolgáltatta. A közönségnek láthatóan tetszett a zene, szinte mindenki táncolt, bár lehet, hogy így védekeztek a csípős hideg ellen is.
Éjfélkor aztán felcsendültek a Himnusz dallamai, amit a Fő téren lévők egy emberként énekeltek. Ezután dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere jelent meg a színpadon, hogy köszöntse az együtt ünneplőket.
Köszöntőjében kiemelte: 2013 a szabadság éve volt, 2014-2015 az építkezésé volt, 2016 pedig Szent Márton éve lesz, és Szent Márton születésének évfordulóját méltóképpen fogjuk megünnepelni.
- Boldog, békés, áldott új évet kívánok mindenkinek. Azt kívánom, hogy mindenki érje el azt, amire vágyik – így köszöntötte a polgármester Szombathely lakóit, immár az új évben.
Ezután folytatódott az ünneplés, hajnalig bírták a táncot a szombathelyiek.