Vizilabda

2016.01.01. 19:18

Európa-bajnoki főpróba: a női vízilabda-válogatott vasárnaptól a miskolci tornán szerepel

Dunaújváros - Szilveszter után nem sok pihenőjük maradt a magyar női vízilabda-válogatott Eb-re készülő tagjainak, akik a ligaválogatottban szereplő játékosokkal együtt mától már a miskolci I. Univer Kupára készülnek.

Gallai Péter

A Bíró Attila szövetségi kapitány vezette nemzeti együttes, soraiban két Dunaújvárosi Főiskola Maarsk Graphics játékossal, január 10-én kezdi meg szereplését a szerbiai Európa-bajnokságon, ám előtte még vasárnaptól keddig Miskolcon, nemzetközi tornán szerepelnek a lányok. Itt az Eb-n is csoportellenfél görögök mellett a másik ágon szereplő olasz, valamint a magyar ligaválogatott is medencébe ugrik. Utóbbi csapatban kaptak helyet azok a vízilabdázók is, akik kimaradtak az utazó keretből. Így a Dunaújvárosi Főiskola Maarsk Graphics játékosai - Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Somhegyi Noémi és Menczinger Kata - mellett Bolonyai Flóra és Leimeter Dóra is utóbbi keretben szerepel majd Petrovics Mátyás vezetésével.

- Noha az általam vezetett csapatra koncentrálok, nyilvánvalóan rájuk is figyelek fél szemmel. Már csak azért is, mert továbbra is a keret tagjai maradnak - fogalmazott Bíró Attila a szövetség honlapjának adott interjújában.

A DFVE internetes felülete megszólaltatta Petrovics Mátyást is:

- Jelenleg a pihenőmet töltöm én is, természetesen családi körben, hiszen az elmúlt időszak nem a lazításról szólt. Bíró Attila szövetségi kapitánnyal úgy egyeztünk meg, hogy január másodikán csatlakozom a csapathoz, és azon a pár napon már én veszem át a ligaválogatott irányítását. A csapatot javarészt a kimaradt játékosok alkotják majd és pár lányt még behívtunk erre az időszakra azokból, akikre a későbbiekben építeni lehet, és akikre a kapitány kíváncsi. Sok idő nem lesz a közös felkészülésre, de a legfőbb cél most az, hogy minél jobban segítsük a felnőtt válogatott felkészülését, és persze, hogy megnehezítsük a hozzánk érkező külföldi együttesek dolgát a meccseken. Ez a torna amolyan főpróba lesz Bíró Attila együttesének, hiszen utána már utaznak is az kontinensviadal helyszínére - mondta.

A magyar válogatott Eb-kerete.

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros).

Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Illés Anna, Takács Orsolya (mind BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger).

Az I. Univer Kupa programja.

Január 3., vasárnap.

15.15 óra, Magyarország - magyar ligaválogatott. 16.45 óra: Olaszország - Görögország.

Január 4., hétfő.

15.15 óra: Magyarország - Görögország (tv: M4 Sport).

16.45 óra: Olaszország - magyar ligaválogatott.

Január 5., kedd.

16.15 óra: Magyarország - Olaszország (tv: M4 Sport).

17.45 óra: Görögország - magyar ligaválogatott.

A férfiak szövetségi kapitánya, Benedek Tibor is megnevezte az óév utolsó napján a szerbiai kontinenstornára utazó tizenhármas keretét. A csapatnak még nincsen olimpiai kvótája, amelyet elsőként Belgrádban szerezhet meg. A kiírás szerint az Eb aranyérmese azonnal Rióba jut. A résztvevők közül a szerbek, görögök és horvátok rendelkeznek kvótával, azaz, ha ők lesznek az első háromban, akkor értelemszerűen a negyedik helyen végző szerzi meg a közvetlen olimpiai részvételt.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!