Lóerő

2016.01.08. 15:51

Műszakira megy? Ne lepődjön meg, ha nem kap matricát a kocsijára!

Székesfehérvár - Hé, miért kaparták le a rendszámról a matricát? – többen is elképedve kérdezték ezt a napokban, amikor a műszaki vizsga után a lecsupaszított hátsó rendszámmal szembesültek.

Házi Péter

Nem véletlenül értetlenkedett az év első napjaiban sok autós a műszaki vizsgát végző szervízekben: az év vége előtt ugyanis mindössze két nappal jelent meg a közlönyben az a rendelet, amelynek lényege, hogy januártól a műszaki vizsgát követően nem kapnak sem a környezetvédelmi besorolást, sem a műszaki érvényességét jelző matricát az autók. Sőt, a vizsgaállomásról már úgy gurulnak ki az autók, hogy a hátsó rendszámról lekaparják a régi plecsniket is. Sokan a közlekedési felügyelethez jártak műszakiztatni, mert ott olcsóbb volt a vizsga, januártól viszont már csak magánszervízekbe vihetjük a kocsinkat, az árak itt persze már jelentősen szórnak, 18-19 ezer forinttól akár 26 ezer forintig választhatunk.

„A kormány a közigazgatási bürokráciacsökkentés számtalan más eleme mellett úgy döntött, 2016. január 1-től a műszaki vizsgálatok során a forgalmi rendszámon az érvényesítő körcímke és a környezetvédelmi megfelelőséget jelölő plakett nem kerül felragasztásra, valamint a rendszámtáblán korábban rögzített ... plakettet a vizsgálat során el kell távolítani” – ezt a választ kaptuk a Nemzeti Közlekedési Hatóság kommunikációs osztályától a kérdésre, miért gurulnak ki mostanában „csupasz rendszámú” autók a vizsgaállomásokról.

– Habár a matricát nem szabad feltenni mostantól a rendszámra, a sikeres vizsgát követően a sorszámcsíkot továbbra is be kell ragasztani a forgalmiba, azaz a jövőben leginkább csak itt tudják megnézni a tulajdonosok, mikor jár le a műszaki. Újdonság, hogy mostantól egy „műszaki vizsgálati bizonyítványt” is kapunk, amit bárhol Európában elfogadnak, s amelyen ugyancsak szerepel, meddig érvényes a műszaki – mondta lapunknak Horváth Károly vizsgabiztos, aki szerint a korábbi években voltak visszaélések különösen a környezetvédelmi matricával (volt, hogy jobb besorolásút ragasztottak az egyébként erősen környezetszennyező autóra). Az ilyen visszaélések ellen is hozhatták meg a mostani változtatást.

A műszaki vizsgát követően nem kapnak sem a környezetvédelmi besorolást, sem a műszaki érvényességét jelző matricát az autók Fotó: a szerző

Sokan felvetik, eddig azért vitték a kocsijukat az „állami” vizsgaállomásra, mert ott a hatósági áron, 16 ezer 290 forintért elintézhettek mindent. Januártól azonban már nem él ez a lehetőség, személycskocsinkkal csak az autó honosítását, átalakítását követően mehetünk az „állami” vizsgaállomásra, minden más esetben valamelyik magánszervízt kell felkeresnünk, ahol persze igencsak különböző árakon végzik a szolgáltatást.

– A vizsga díja mindenhol 16 ezer 290 forint, amiből a kijelölt vizsgállóállomások 9550 forintot fizetnek be a közlekedési hatóságnak, a többi náluk marad bevételként. Ezen túl a szerződés alapján minden magán vizsgaállomás elvégez a műszaki vizsgát megelőzően egy állapotfelvételt, aminek a díja ötezer forint körül mozog. Ezt a tételt a legtöbb esetben beszámítják a végszámla összegébe, így alakul ki a nagyjából 19 és 25 ezer forint közötti fizetendő összeg – magyarázza az 1978(!) óta vizsgabiztosként dolgozó szakember, aki szerint az előzetes átvizsgálás azért jó a tulajdonosnak, mert ezzel elkerülhetik a vizsgán való megbukás lehetőségét. Horváth Károly szerint egyébként itt is igaz az „olcsó húsnak híg a leve” szabály: ne mindig a legolcsóbb vizsgáztatóhelyet keressük!

Ne mindig a legolcsóbb vizsgáztatóhelyet keressük! - tanácsolja Horváth Károly

Mint megtudtuk, a műszaki vizsgák nyolcvan százaléka már egyébként sem a közlekedési felügyelet állomásain, hanem a magánállomásokon zajlott. Újdonság, hogy az okmányirodai ügyintézés során sem kell végre leszerelni a rendszámot, hiszen nem lesz rajta lecserélendő plakett sem. (Így a rendszámtartó műanyagot is megkíméljük az eltöréstől.)

Ezek után honnan tudja a rendőr megállítás nélkül, hogy érvényes-e a műszakink? A válasz egyszerű: a KÖKIR-ből, azaz Közúti Központi Információs Rendszerből, ahol a rendszám alapján mindent megtud a járműről az arra illetékes személy, illetve az új okos traffipaxok is használják már ezt az adatbázist.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!