Szezon végi bölcselkedés

Én a kilenc- és tizenhét éves unokámmal indultam a nagy bevetésre, bízva abban, hogy néhány meleg holmit még beszerzünk az ötven vagy harminc százalékkal jelzett polcokról. A gyerekek, miután megkapták, amire vágytak, szívesen asszisztáltak nekem is a blúz kiválasztásánál. A nagyfiú leemelt egy vidám, nagymintás darabot, a kicsi pedig rászólt, mondván, ez már nem illik a mamának, és egy keki mintás blúzra mutatott. A fiú azzal a megjegyzéssel rakta vissza, hogy ez öreges... Egy pillanatig rájuk csodálkoztam, jé, mennyire eltér az ízlésük, pedig azonos nevelést kaptak! Gyorsan rájöttem, hogy nem erről van szó. Más képük van rólam. Balázs unokám nyolc évvel fiatalabb nagymamát kapott, akivel lehetett kalandozni, hegyet mászni, utazgatni. Janka inkább a Balaton-parti sétákat, az esti mesét és a palacsintát kapta nyolcéves időeltolódással. Nem az ízlésük más, hanem a nagyi változott. Ebből következik, hogy bizony össze kell kapni magunkat! Nehogy a legkisebb unokának már csak egy rozoga nagyszülő jusson keki színű ingblúzban...