Kati válaszol - Vicces ember a vőm

A gyerekek a játékosságot, a kamaszok az idétlenkedést, az idősek a zsörtölődést, de a szeretet mindent megért vagy tolerál. Legalábbis én eddig úgy gondoltam. Nehezen viselem viszont, hogy a vőm egyre gyakrabban a lányom rovására humorizál, mintha lekicsinyellné azt, amit ő tesz otthon és a munkahelyén. Ilyenkor eltűnik a mosoly a lányom arcáról, és nekem is összeszorul a szívem. Mit tehet egy anyós: szóljak a vőmnek, vagy én is viccelődjek az ő kárára? 

Mondhatnám, hogy kölcsön- kenyér visszajár, és nyugodtan viccelődjön ön is a vejével, de nem mondom. Nem hiszem, hogy ez lenne a jó válasz kedves olvasónk kérdésére - és a fiatalember viselkedésére. Magyarázatom van a sértegető viccelődésre. A gonoszkodó mondatokkal gyakran azt üzenjük egymásnak: „nincs mit tenni, te rosszabb vagy nálam”. Ha a célba vett személy támadólag lép fel, azzal megteszi azt a szívességet, hogy beteljesíti a ki nem mondott állítást. Ezután akár kényelmesen hátra is dőlhet a „vicces ember”, hiszen győzött. Vagy mégsem? Ha a fiatalasszony ki tud lépni az „amilyen az adjonisten ” bűvköréből, ha a kesztyűt nem felveszi, csupán visszadobja, akkor bizony rosszul járhat a tréfamester. Talán már sejti kedves olvasónk, a kulcs a gyermeke kezében van. Ő választhat: belép egy ördögi körbe, felül a provokációnak, vagy a sértő megjegyzésekre is hideg fejjel, esetleg a másik fél számára meglepő módon reagál.

Lánykája például mondhatná a rovására humorizáló férjének: - Szívesen egyetértek veled, ha ez segít neked... Olykor egy jól megválasztott közmondás is oldhatja a feszültséget... Bízza hát nyugodtan a fiatalokra. Ön bármit tesz, szól, az nem könnyíti meg, sőt akadályozhatja a jó megoldást, az anyósviccek éppen ilyen helyzetekről születtek. És ki akar főszereplője lenni egy rossz viccnek?