A hosszú élet titka - Akárhogyan is, de dolgozni kellett

Ott élte le életét, mindvégig ugyanabban a házban. Négy testvére volt, huszonhárom éves korában ment férjhez, hét évig voltak házasok, férje 1944. december 13-án a háborúban életét vesztette. Özvegyasszonyként alkalmi munkákból tartotta el magát és gyermekeit, Károlyt és Annát. Az erdőről hordta a fát, eljárt napszámba kapálni, családokhoz mosni, aratni, disznóöléseken segíteni, csépelni, volt cséplési ellenőr a gép mellett, mindig ő meszelte ki a pékséget, dolgozott a veszprémi kórház mosodájában. Sógornője, Pacher Józsefné, aki gyakran meglátogatja, kilencéves korában már marokszedő volt, ahogy emlékszik, a „néni” már korábban. Mindig jókedvű és nyugodt volt, a falusiak szerették, rosszat nem tudtak rá soha mondani. Négy unokája, hét dédunokája, öt ükunokája van, utóbbiak közül a legkisebb kétéves múlt, a legidősebb tizennégy. Fiát, vejét eltemette, menyével, unokájával, dédunokájával és ükunokájával él, nagy szeretetben, derűben, gondoskodásban.

Gremsperger Károlyné szerint a hosszú élet titka a munka 
Fotó: Müller Anikó Hanga

– Egészségi állapota jó, szed ugyan néhány gyógyszert a vérnyomására, a szemére, néha fáj a feje, akkor bekap egy fájdalomcsillapítót, de jól tartja magát, még csak nem is náthás – mondja a menye. A fotelben üldögél, jó időben sétálgat az udvaron, kiül a hintaágyba. Az étvágya jó, reggelire és vacsorára egy zsemlét eszik, hozzá tejet iszik, ebédet menye külön főz számára, kedvence a paprikás krumpli, a paradicsomos káposzta, nagyon szereti a citromos nápolyit, vasárnaponként a húslevest főtt hússal. Pedig sok baj érte az életben, de mindig felállt, ötven éve epével műtötték, idős korában combnyaktörése volt, három hét alatt kiheverte, kilencvenhat évesen betört a feje, összevarrták, két év múlva ez megismétlődött, hamar túljutott ezen is. Most eltörte a szemüvegét, ugyanúgy lát nélküle, amúgy is gyenge dioptriás volt. Menye, aki ugyancsak Gremsperger Károlyné, ötvenhárom éve él anyósával, kölcsönösen kedvelték egymást mindig, jó anyós, most mintaszerűen ellátja őt, sokat köszönhet neki, tőle tanult meg kenyeret sütni, meséli, sokáig főzött is rájuk. Mindig nagy kertjük volt, egy holdat műveltek, Náni néni kilencvenévesen még kapált. Hogy mi a hosszú élet titka? Mindig sokat dolgozott.

– Mit csinált volna az ember, ajaj, mindig volt munka, akárhogyan is volt, dolgozni kellett, mindig ezt csinálni, azt csinálni, a hosszú élet titka a sok munka – mondja. Családtagjai hozzáteszik, régen nem voltak idegesek az emberek, ez is hozzájárulhatott a hosszabb élethez. Nyolcvanöt éves sógornője – aki szívesen cserélne vele lábat, belső részt is – viccelődve kérdi, elmenne-e vele még a dudari erdőbe fáért? Már nem, mondja a születésnapos, de a sógornő szerint a lábai jobban bírnák, mint az övéi. Sokszor már nem ismeri meg hozzátartozóit. Unokáját, Etelkát néha ápolónak nevezi, menyét szakácsnőnek véli, de hisz érthető, hiszen ők gondoskodnak róla, ápolják, gondozzák, adnak ételt neki. Elvan a maga kis világában, ahogy a vele élők mondják.