Külföld

2016.02.05. 19:04

Várandós nőket támad az új vírus

Spanyolországban kimutatták a zikavírust egy állapotos nő szervezetében, aki nemrég Kolumbiában járt - közölte a madridi egészségügyi minisztérium csütörtökön.

Marton Attila

Ő lehet az első várandós, akinél igazolták a fertőzést Európában. Az egészségügyi tárca közleménye szerint az asszony terhességének 13-14. hetében jár, épp abban az időszakban, amelyben a gyanú szerint különösen veszélyes lehet a fertőzést. A szakemberek úgy vélik, a zikavírus kóros kisfejűséget (mikokefáliát) okoz a magzatoknál. A fertőzött nőt, akiről a hatóságok semmilyen személyes információt nem árultak el, orvosi megfigyelés alatt tartják.

A minisztérium vészhelyzeti koordinációs központjának vezetője korábbi tájékoztatásában azt hangsúlyozta, hogy a fertőzés terhesség esetén kockázatos, egyébként nem vezet súlyos megbetegedéshez.

A tigrisszúnyog által terjesztett Zika-vírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, és négymillió megbetegedést prognosztizált erre az évre az amerikai kontinensen. A 2015 áprilisa óta regisztrált 1,5 millió Zika-vírus-fertőzéssel Brazília jelenleg a leginkább érintett ország. Bár a WHO globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, az ÁNTSZ szerint hazánkban nem várható széles körű Zika-járvány.

Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű Zika-láz járvány legyen - mondta pénteken Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezetője.

Kedden bejelentették, hogy egy hét alatt 14 százalékkal nőtt az újszülötteknél gyanított vagy diagnosztizált mikrokefáliás (kóros kisfejűséget jelentő) esetek száma Brazí-liában. Már a múlt héten arról is hírt adtak, hogy Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra.

Kedden a texasi egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy az egyesült államokbeli Dallasban az első olyan Zikavírus-fertőzést diagnosztizálták, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt.

Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatornájának azt is kiemelte: a vírus terjesztéséért felelős szúnyog Európában nem jellemző, Magyarországon pedig egyáltalán nem fordul elő.

Az emberről emberre terjedés veszélye kapcsán Danielis Ágnes elmondta: az már a vírus mostani dél-amerikai elterjedése előtt, évek óta ismert volt, hogy szexuális úton is átadható a vírus. Már korábban is előfordult, hogy valaki Zika-vírussal fertőzött területen, például Afrikában járt, és aztán Európába visszatérve megfertőzte házastársát. Ez viszont a járvány kialakulásához, fenntartásához kevés volt, ahhoz a vírus terjesztéséért felelős szúnyog kellene - fejtette ki a járványügyi szakember.

Szellemi fogyatékossággal, mozgásbeli elmaradással, növekedési zavarral járhat a méhen belül kialakult mikrokefália. Önmagában nem önálló kórkép, hátterében többnyire méhen belüli agyvérzés vagy oxigénhiányos állapot, ritkábban vírusfertőzés is okozhatja, mondta Módi Judit, a Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Centrumának főorvosa. A Zika-vírus-járvánnyal küzdő országokban megnövekedett a mikrokefáliával született újszülöttek száma, Magyarországon a becslések szerint a csecsemők kevesebb mint egy százaléka jön világra ilyen elváltozással.

Hazánkban a vírusok közül leggyakrabban a magzatkárosító kórokozók, összefoglalóan a TORCH (toxoplazma, rubeola, citomegalovírus, herpeszvírus és egyéb vírusok) okozhatnak mikrokefáliát. A fertőzés minden esetben az édesanyáról kerül át az újszülöttre, általában az első trimeszterben okozza a legtöbb bajt. A koponya nem nő megfelelő ütemben, az idegsejtek vándorlása zavart szenved, súlyos funkcióproblémákat okozva. Minél fiatalabb a magzat, annál nehezebb a méretbeli elmaradásokat észlelni, ezért gyakran csak a második, harmadik trimeszterben ismerik fel az elváltozásokat, hívta fel a figyelmet a szakember. A betegség szűrhető vérvétellel, de ez nem része a kötelező gondozásnak.

A mikrokefáliával született gyermekek túlélésére jó esély van, ám mentálisan és fizikailag is érintettek: többnyire látás- és halláskárosodással, súlyos neurológiai deficittel jönnek világra, a fejlesztési lehetőségek pedig rendkívül korlátozottak, a gyermekek életük során tartós ellátásra, gondozásra szorulnak, amivel a családok nehezen birkóznak meg, állami gondozásba kerülnek.

A kóros kisfejűség nagyon ritka, főként a fertőzés kiváltotta, a Csolnoky kórházban az elmúlt húsz évben alig tíz beteggel találkoztak, tette hozzá a főorvos.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!