Sport

2016.02.11. 20:59

A magyar válogatottnak nem okozott gondot Litvánia kétvállra fektetése

Budapest – Sima győzelemmel kezdte a budapesti Olimpiai Selejtező Tornát a magyar jégkorong válogatott.

Ferencz Balázs

Régen volt ilyen bő a magyar jégkorong válogatott kerete. A Papp László Budapest Sportarénába lépve lépten-nyomon piros-fehér-zöld színekben pompázó hokimezekben flangáltak, sőt, nyüzsögtek a magyar hoki elmaradhatatlan segítői, a szurkolók. Farkaséhségüket elégíthették ki végre a hokibarátok, hiszen hazai jégen két éve nem láthatták kedvenceiket tétmérkőzésen. A tét pedig nem kicsi, a májusban A-csoportos vb-n szereplő magyar csapat ezekben a napokban Pjongcsang felé kacsingat. A 2018-as dél-koreai téli olimpia felé vezető út első állomásán pedig az Olimpiai Selejtező Torna élén kell végezni.

A világranglista 19. álló magyarok egyértelmű esélyesként karcolták a jeget az első ellenfél, Litvánia nemzeti együttesével szemben, csütörtökig 12 meccsből 11-et nyertek a mieink a balti alakulat ellen. Mégis, kissé álmosan, lassú játékkal kezdett a 11 fehérvári hokist is soraiban tudó magyar válogatott. Hamar emberelőnyben hokizhatott a házigazda, a lövések azonban elzúgtak a kapu mellett, ráadásul egy körülményes passzt Gintautas fülelt le, megindult, de szólója végén Rajna védte a fonák húzást. Kettős emberfórban válaszolhatott volna a magyar csapat, de Armalis kapus a távoli és a közeli löketeteket is hárította. Sarauer, majd Kovács Csaba erős lövését is fogta a litván kapus. A 15. percben aztán felpezsdült az Aréna. Nagy Krisztián indult meg egy korongszerzés után, Galló Vilmos kísérte a jobbján. Nagy áttette, Galló tüzelt, a kapusról lecsorgó pakk megtorpant a gólvonalon, de a bárdjával hátracsapó Armalis a hálóba paskolta a korongot, 1-0. Ez az igazi sikersztori!

A keretszűkítésnél kimaradó, majd Sebők sérülése miatt visszahívott 19 esztendős csatár első felnőtt válogatott meccsén góllal debütált A folytatásban is a magyar egység irányított, s nem változott a helyzet a középső periódusban sem. Nem kellett Sofronéknak különösebben repeszteniük, a litvánok még kettős emberelőnyben sem riogatak igazán. Aztán amint kiegészült a magyar csapat, máris felharsanhatott a lelátókat majdnem megtöltő publikum. A 28. percben Bartalis lövése leperdült a kapusról, érkezett Hári János, aki a hálóba pattintott, 2-0. A litvánok szórványos attakjait Rajna Miklós verte vissza, Verenis ziccerét is védte a lepkés kesztyűvel. Domináltak a mieink, a vezetés biztosnak volt mondható a harmad vége felé, jól szórakozott a közönség, s ennek jeleként hullámzásba kezdett. A játékrész zárásaként Gintautas kerülte meg villámgyorsan a ketrecet, de Rajna remek ütemben ért át, s lefülelte a litván korongját. A záró harmad első helyzetéből Kovács Csaba veszélyeztetett, majd aztán gyorsan gólra váltott egy emberfórt a magyar együttes. Frank Banham lendített a kékvonal közeléből, s a korong a ficakba vágódott, 3-0.

A negyediket Kiss Dániel helyezte a hálóba, a keresztvasról vágódott a korong a kapuba. A további percek nem hoztak meglepetést, így simán nyert meccs végén önfeledten záporozhattak a plüssmacik. Folytatás pénteken 18 órakor a lengyelektől 6-2-es vereséget szenvedő Észtország ellen.

Litvánia–Magyarország 0-4 (0-1, 0-1, 0-2)

Papp László Budapest Sportaréna, 8000 néző Vezette: Hicks (GBR), Ohlund (SWE).

Litvánia: Armalis – Jasinevicius, Kieras, Rybakov, Bosas, Kumeliauskas – Vezelis, Aliukonis, Verenis, Cizas, Kulevicius – Katulis, Cypas, Fiscevas, Gintautas, Bogdziul – Cetvertak, Nomanovas, Krakauskas, Baltrukonis, Jagelavicius. Szövetségi kapitány: Bernd Haake.

Magyarország: Rajna – Pozsgai, Vas M., Kóger (1), Sofron (1), Sarauer – Gőz, Kiss D. 1, Bartalis (1), Banham 1(ee), Hári 1 – Szirányi, Stipsicz, Kovács Cs., Vas J., Nagy G. – Mestyán, Benk (1), Nagy K. (1), Galló 1, Vincze. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz.

Kiállítások: 8 illetve 8 perc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!