Szombathely

2016.02.17. 19:53

Jó dolgozatot írt - Szombathelyi pedagógus a hazaszeretetről

Szombathely - Országos viszonylatban is meglehetősen tetszetős dolgozatot adott be a Brenner iskola egyik pedagógusa. Morosits Eszter magyar-történelem szakos tanár, aki a szülőföld szeretetéről írt programtervet. A pedagógusnak nem ez az első pályamunkája.

Simán Klára

- Kirándulás. Minél több kirándulás - ez a kulcsa annak, hogy megismerjék, majd ezt követően meg is szeressék a gyerekek a szűkebb és tágabb lakókörnyezetüket - hangsúlyozta Morosits Eszter.

A tanárnő a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet „Pedagógus pályázatra” érkezett dolgozataiból - két egymást követő évben is - második díjat kapott. A szombathelyi Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium magyar-történelem szakos tanárának legújabb dolgozatát a zsűri kiemelkedőnek találta. Morosits Eszter „A szülőföld ismeretére és szeretetére nevelés lehetőségei az évenkénti osztálykirándulások sorozatában” témakörben írta pályamunkáját. Programterve számos ügyes feladatot, tematikusan egymásra épülő, kreatív gyakorlatsort tartalmaz, amelyeket pedagógiai szempontú figyelemmel és szeretettel valósít meg a kirándulásokon.

- Nem ez az első alkalom, hogy pályáztam, az elsőn a játék szerepéről írtam az irodalomórán, ezzel harmadik helyezést értem el - mondta a tanárnő. - A második témám a nehezen kezelhető gyermekek kérdésköre volt, itt egy konkrét esetet kellett bemutatni. A harmadikban a könyvtáros és a tanár kapcsolatát, együttműködését elemeztem, ez elnyerte a második díjat. Most a szülőföld témakörével ugyanilyen eredményt értem el.

Amikor azonban megkérdeztük, hogy mit is jelent a „szülőföld” fogalma, elmosolyodott: szerinte ugyanis mindenkinél mást és mást jelent. Pontosan emiatt szól a tanulmánya a lakóhelyről, a hazáról, az otthonról és a tágabb értelemben vett szülőföldről egyaránt.

Ahhoz pedig, hogy a diákok a környezetüket megszeressék, az itt élő embereket is meg kell ismerniük és kedvelniük. Morosits Eszter saját példáján keresztül mesélte ezt el: amikor az osztályával kirándul, mindig törekszik arra, hogy őt, mint embert is megismerjék a diákjai: amikor azt hallja, hogy „jé, ezt anya is így szokta csinálni” - akkor már tudja, hogy minden rendben van. Amikor a tanuló szembesül azzal, hogy a pedagógus is éppolyan ember, mint ők, akkor azt is elhiszi önmagáról, hogy nem ér kevesebbet senkinél. Így nagyobb eséllyel találja meg önmagát a világban - és a szülőföldjén is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!