Sport

2016.02.23. 18:20

Megye II.: Fókuszban a Jákfa és a Kenyeri alakulata

Körkép - A Megyei II. osztály Sárvári-csoportjában már javában megkezdték a felkészülést a csapatok. Ezúttal a két sereghajtónál jártunk.

Kelemen Attila

Jákfa

A Jákfától a szezon előtt számos meghatározó játékos távozott, így teljesen újra kellett alakítani a csapatot. Ez meg is látszott az ősz folyamán, hiszen a 13. helyen zártak 5 ponttal. Egyetlen győzelmük mellé két döntetlent tudtak elkönyvelni. Több szerencsével jó néhány mérkőzésről több ponttal távozhattak volna. Annak érdekében, hogy a saját kezükbe vegyék a sorsukat, a télen több játékost is igazoltak.

- Nemcsak kapus poszton tudtunk erősíteni, hanem a védelmi és a csatár sorunkat is bővítettük. Igaz, hogy öt játékos távozott, ám egyre egységesebb a keret - tudtuk meg Prystupa Miklós trénertől.

Az edző azt is elárulta, hogy heti két edzéssel alapoznak, és minden hétvégére tudtak egy-egy felkészülési mérkőzést rögzíteni. Komolyabb sérülés nem nehezíti meg a dolgukat, így teljes erőbedobással gyúrhatnak rá a tavaszra kitűzött céljukra. Hogy mi lenne ez? Nem más, mint feljebb lépni a tabellán, és biztosan elkerülni a sereghajtó pozíciókat.

Fotó: Unger Tamás

Kenyeri

A tabellán elfoglalt helye alapján a Kenyerinek sincs könnyebb dolga. A sereghajtó győzelem nélkül zárta az őszi szezont, így összesen csak három egységet tudott összegyűjteni. Ezt köszönhették - többek között - annak, hogy a tavalyi edzővel több alapember is távozott. A helyettesítésére ideiglenesen Ádám László ugrott be trénerként, aki ősszel teljesítette is a megbízatását, ám tavaszra minden bizonnyal új ember irányítja majd a csapatot. Mindezt Horváth Zoltán elnök árulta el nekünk. Náluk is van több érkező és távozó játékos; és ha nehézségek árán is, de megkezték a felkészülést. Minden hé-ten pályára lépnek, az alapozás javában tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!