Életmód

2016.03.02. 17:39

Túlsúlyos, gyatra állóképességű magyar diákok

Az országos vizsgálat túlsúlyos és gyatra állóképességű tanulók hadát mutatja. Mi a helyzet Veszprém megyében, mindenütt ilyen súlyos a helyzet?

Horváth Gábor

Tanulságos eredményeket hozott Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) a 2014/2015-ös tanévben.

Az iskolákban végzett vizsgálat során több mint 600 ezer diák fittségi állapotát mérték fel. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Cooper Intézet által kidolgozott program a kapott fizikai adatokból (kilenc paramétert összesítettek) kiindulva igyekezett a lehető legátfogóbb képet mutatni a tanulók állapotával, egészségével, életmódjával kapcsolatban.

Az eredmények nem túl pozitívak, néhány téren pedig az MDSZ egyenesen lesújtónak nevezte a diákok jelenlegi állapotát. A gyerekek törzsemelésben és ingafutásban teljesítettek a legrosszabbul, a kézi szorítóerő mérése és a hasizomteszt ment a legjobban nekik.

További figyelemfelkeltő adat: állóképesség tekintetében a fiúk csupán 63,6 százaléka, a lányoknak pedig alig több mint a fele (51,7 százalék) esik az egészségzónába.

A mérések szerint a gyerekek negyede túlsúlyos.

- Jónak tartom a felmérést, de úgy gondolom, hogy igazi, komoly következtetéseket jó néhány év vizsgálat után lehet majd levonni. Ezért is lenne fontos, ha hosszú ideig hagynák ezt a rendszert - válaszolta a Napló érdeklődésére Ács Attila, a balatonalmádi Györgyi Dénes Általános Iskola igazgatója.

Az intézményvezető, testnevelő hozzátette, a NETFIT-ből egyedül az alap-állóképesség mérését hiányolja. Az ingafutás erre nem alkalmas, ráadásul a jobban teljesítőknél nagyon megterheli az ízületeket, ő inkább visszahozná a hosszútávfutást, illetve a Cooper-tesztet. - A mi iskolánk szerencsére elég sportos, sokan mozognak rendszeresen, a lányok elsősorban a kézilabdát űzik, a fiúk futballoznak. A mérések elvégzésénél a védőnő sokat segített, ő és a testnevelők jól dolgoztak össze - fogalmazott Ács Attila, akinek a helyi diáksportbizottság vezetőjeként széles rálátása van a tanulók állapotának változásaira. Elmondta, a helyzet ezen a téren nem rossz, akik versenyszerűen sportolnak, továbbra is jó eredményeket hoznak. - A mindennapos testnevelés nagy vívmány - hangsúlyozta Horváth Arnold. A veszprémi Simonyi Zsigmond Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola pedagógusa hozzátette: az egészséges életmódhoz vezető út a mindennapos mozgás.

- A felmérés nem téved, én is úgy gondolom, hogy a helyzet rossz. Nálunk ugyanakkor szerencsére egészen jó eredmények születtek. Ennek az az oka, hogy a heti öt testnevelésóra, az valóban öt, ezen felül a tagozatosoknak kötelező heti legalább kettő sportos foglalkozás, de rajtuk kívül is sokan mozognak. Hét sportszervezettel állunk kapcsolatban, a saját létesítmények mellett a város más pályáit, tornatermeit is használhatjuk, ami megkönnyíti a dolgunkat - mondta a testnevelő, aki bízik az eredmények javulásában. Ugyanakkor kiemelte az egyre nagyobb gondot jelentő túlsúly elleni összetett küzdelem fontosságát.

 




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!