Kultúra

2016.03.03. 16:05

Játszva, szavalva versenyeztek

Pusztaszabolcs – Fridrich Margit Szavaló és Színjátszó Megyei Versenyt tartottak a Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakközépiskolában.

Sebestyén Lilla

A ’80-as években Fridrich Margit százezer forintos alapítványt tett, hogy minden évben megrendezésre kerüljön a helyi középiskolában a Fridrich Margit Megyei Középiskolai Szavalóverseny. A megmérettetést – mely az ifjúság versszeretetének elmélyítésére szolgált – mai napig megrendezik a Szabolcs Vezér Gimnáziumban és Középiskolában, sőt az utóbbi öt évben kibővült a verseny: a rendezvény apropóján, most már a környező települések színjátszói is összegyűlnek és összemérik tehetségüket.

– Mostanra a műfaji paletta is szélesebb, a versenyre prózákkal, népmesékkel is neveznek a klasszikus és a kortárs versek mellett - mondta el Tánczos Krisztina, az iskola pedagógusa, aki egyben a négytagú zsűri egyike is volt.

A tanárnő azt is hozzátette, az idei rendezvényen harminckét szavaló előadását és tizenkét színdarabot láthattak a nézők.

Az színjátszók között a legjobbnak egy „hazai” csapat bizonyult, a Mirigy átkával. A második, illetve harmadik helyezettnek járó díjat is a besnyői Arany János iskola tanulói vitték haza a Stílusgyakorlatok és a Mit éreztünk? című produkcióval.

A szavalóverseny két fődíját Kovács Dóra (Szabolcs Vezér gimnázium) és Fenyves Viktória (Teleki Blanka Gimnázium) kapta meg. Szintén a versmondók között, első helyezést ért el Rácz Andrea Érdről, második lett Hagymási Kriszta Fehérvárról. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig egy helyi tanuló léphetett fel, Bedőcs Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!