Rendőrségi

2016.03.04. 07:00

Idős nénitől lopott három nő Kőszegen - Rendőrségi hírek Vas megyéből

Az elmúlt 24 órában történt.

Egy személygépkocsival közlekedő keszthelyi lakost ellenőriztek a rendőrök Vasvár térségében 2016. március 3-án. Az intézkedéskor megállapították, hogy a 45 éves férfi a járművet Ausztriában vásárolta, majd arra jogosulatlanul került fel egy német rendszám. B. Zsoltot előállították és kihallgatták. Vele szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Vasvári Rendőrkapitányság.

Egy személygépkocsival közlekedő kemeneskápolnai lakossal szemben intézkedtek a rendőrök Mesteriben 2016. március 3-án. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a férfi járművezetéstől eltiltás hatálya alatt ült volán mögé, ezért előállították és kihallgatták. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított a Celldömölki Rendőrkapitányság.

Reklámújság-terjesztés ürügyén jutott be három nő az egyik kőszegi lakásba 2016. március 3-án. Az ismeretlenek kihasználták az ott lakó idős hölgy jóhiszeműségét, ketten közülük elterelték az asszony figyelmét, amíg harmadik társuk készpénzt, valamint arany ékszereket vett ki a lakás egyik szekrényéből. Az ügyben lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Kőszegi Rendőrkapitányság.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a figyelmet, hogy ne engedjenek be a lakásába senkit, amíg az ismeretlen személyazonosságáról nem győződtek meg hitelt érdemlően! Ha mégis megtörtént a bűncselekmény, forduljon bizalommal a rendőrséghez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!