Maga sem tudta, hogy az ősi fészekbe tért vissza

A beszélgetésünk témája helytörténetileg is fontos helyszín, az egykori, ma már nem álló Hosszú utca (ma Jókai utca) 34. sz. ház köré fonódott. - Az én életem Budapesten és környékén kezdődik, de csak felnőtt fejjel tudtam meg, hogy Veszprémbe vezetnek a felmenőim gyökerei. Már családosként, feleségemmel, Erdélyi Ágnes karnaggyal - amikor idejöttünk, még sejtelmem sem volt, milyen erős szálak vezettek engem ide, emlékezik Miklós, aki jelenleg könyvtárosként tevékenykedik.

Már javában Veszprémben éltek, amikor egyszer csak érkezett a hír édesanyjától, hogy ide, a városba köti őt felmenői és családtörténeti gyökerük. Igazán elcsodálkozott, hiszen ebbe a városba nem is igazán akart jönni, bár sorkatonai szolgálatát teljesítve a Bakonyalján elég gyakran gyakorlatozott, onnan sokat szemlélte a várost. Átutazóban is elég furcsa érzések fogták el, valami megmagyarázhatatlan érzés kerítette mindig hatalmába. A családi vonatkozású történetek egyes epizódjaiként kezdett el visszatekinteni múltbéli, veszprémi életükre. - Édesanyámtól kaptam egy fényképet, amelyen állítása szerint az én dédapám is rajta van. Hiteles, hiszen neve, aláírása a kép hátulján igazolja ezt. Ezt a fotót ismertem, szüleimnél volt, gyerekként is találkoztam vele. Azt mondták akkor nekem, hogy valahol itt, a frissen megalakult dalegylet soraiban ül az én dédapám, Szentgyörgyi-Horváth Gyula, aki jeles veszprémiként a Hosszú utca 34. sz. épületben lakott - s itt kezdődik minden Nyomozni kezdtem, hogy melyik személy lehet ő, és milyen titulusban szerepel a képen. Egy későbbi családi fotóból aztán kiderítettem, a leszármazottai közötti hasonlósággal alátámasztottam, és az ő arcát láttam később a nagybátyám tekintetében, akinek szintén a Hosszú utcai házból indult az élettörténete - emlékezik a dédunoka.

Vagyis Horváth Gyula dalárdaalapító fia, a szintén Horváth Gyula nevű fiatalember tekint ránk egy későbbi családi képen, szemmel is láthatóan óriási a hasonlóság. Dédapa előnévként hordta a Szentgyörgyi nevet, családi legendárium alapján talán még köze is lehetett az ő felmenőinek a füredi Anna-bál létrehozásához. Nagy hírben állt a Szentgyörgyi-Horváth család az 1920-as évek Veszprémjében, hiszen a dédapa a vármegyénél volt hivatalvezető, s mint megyei főjegyző ranggal bíró, ismert személyiség volt a városban. Mai korunkból teljesen elveszett ez az adat: a megyei tanács (volt vármegyeháza) tetőszerkezetének 1967-es leégése során nagyon sok irat semmisült meg, ennek az időszaknak végleg odaveszett minden nyoma. Ez a fotó csupán azért maradhatott meg, mert még 1925-ben elköltöztek az ősök Budapestre, eladták a Hosszú utcai lakást, a fővárosban kezdtek új életet, s magukkal vitték akkori veszprémi emlékeiket is.

A család e szál köré fonódó történetének a feldolgozása miatt is kellett az akkori budapesti fiatalembernek Veszprémbe visszajönnie... A sors üzeneteként kapta a felismerést és ezt a missziófeladatot, amellyel összeállt a kép: dédapa alapító tagja volt Gaál Sándor elnökletével a Veszprémi Dalegyletnek, ami az 1950-es években megszűnik, majd 1956-ban újraalapítva Zámbó István karnagy veszi át a kórusvezetést. Miklós Veszprémbe költözésével felesége, Erdélyi Ágnes lett a kórus karnagya, vezetője. A saját és - mondhatni - kóruscsaládja révén került vissza az ezer-éves városba, ápolva tovább mai korunk megfelelő feltételei és lehetőségei mellett déd-apja és felmenői az 1920-as évek közepén megszakadt veszprémi történetét.

A helytörténeti kutatás szempontjából ez a dokumentum fontos üzenetet hordoz. A Szentgyörgyi-Horváth család Veszprémben töltött több évtizedes élete 1925-27 között hirtelen véget ér, majd a '90-es évek elején újra idevezette őket a sorsuk. - A korabeli hadi utak kutatójaként is így jutottam a felismerésre, hogy az elvarratlan szálakat valahol mindig vissza kell dolgozni. Eljön majd az idő, amikor megfelelő érettséggel és felkészültséggel válaszokat kapunk a ki nem mondott és fel nem dolgozott eseményekre, az elbomlott szálak visszaöltésére. Büszke vagyok, hiszen magamon keresztül hozhattam le ide a felmenőim emlékét saját és - már mondhatom - a kóruscsaládommal, Veszprém Város Vegyeskarával folytatva mindazokat a civil tevékenységeket a dalkultúráért, amelyet őseim hagytak rám befejezni a veszprémi utókor számára.