Sport

2016.03.04. 15:35

Törlesztene a Körmend a MAFC ellen

Körmend - Szombaton 16 órától a fővárosban, a MAFC vendégeként lép pályára az Egis Körmend csapata a férfi kosárlabdázók első osztályú bajnokságának 22. fordulójában.

Németh Zsolt

A piros-feketék szerdán, hazai pályán szenvedtek vereséget az első félidőben extrém dobóteljesítményt nyújtó Zalaegerszeggel szemben. Sok idő nem volt a tanulságok levonására, még kevesebb a felkészülésre, hiszen három nappal később már Budapesten kell pályára lépniük. Ráadásul lenne törlesztenivalója is Ferenczéknek, hiszen az alapszakasz első körében a MAFC - akkor éppen sereghajtóként - nyerni tudott Körmenden.

Teo Csizmics még a szerdai meccs után úgy fogalmazott, hogy a három kemény mérkőzést hozó kupadöntő és a nagy hátrányból megnyert nyíregyházi találkozó után törvényszerű, hogy kissé visszaesik a csapat teljesítménye. Ugyanakkor a Zete ellen is vissza tudott jönni a meccsbe a csapata, és kiemelten fontos lesz a szombati találkozó is. - A MAFC teljesen más jellegű ellenfél lesz - mondta a tréner.

Ferencz Csabáék visszavágásra készülnek a novemberi, hazai vereség után. Fotó: Szendi Péter

- Három új amerikai kosarassal rendelkeznek, atletikus, gyors csapatuk van, amelyben a magyar játékosok is tudják a dolgukat. Nálunk továbbra is vannak kisebb problémák, amelyeket tudunk kezelni, de a térdét fájlaló Cole Dickerson szereplésére most sem látok sok esélyt. Ha mégis pályára lép, túl sokat akkor sem kívánhatunk tőle, hiszen két hete nem edzett. Meglátjuk, a többiek mire lesznek képesek, de hangsúlyozom, nagyon fontos mérkőzés következik a számunkra. Amit ebben a két napban el lehetett végezni, azt megtettük mind az ellenfél elemzésében, mind pedig az edzésmunkában. Azon leszünk, hogy a fiúk mentálisan is minél koncentráltabbak legyenek, hogy kihozzák magukból a legjobbjukat ezen a találkozón!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!