Kultúra

2016.03.05. 11:04

Rónaszéki Linda műveiből nyílt tárlat a Jurisics-várban, különleges élmény

Rónaszéki Linda Szombathelyen élő művész. Fest, ír, illusztrál, vizuális neveléssel foglalkozik. Pénteken nyílt kiállítása a Jurisics várban, a Kőszegi Művészeti Egyesület szervezésében.

Némethy Mária

Különleges élmény maga a kiállítás, hiszen Rónaszéki Linda összehasonlíthatatlanul egyedi műveket alkot, de emlékezetes élmény maradt a megnyitó is. Erre szombathelyiek, répcelakiak is érkeztek (férje onnan való, eljött Szabó József polgármester is), a Kőszegi Vonósok kitűnő hangulatot teremtettek muzsikájukkal, Zalán Tibor József Attila-díjas költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár nem vette félvállról a felkérését. Humorral átszőtt, irodalmi élményt nyújtó elemzést adott Rónaszéki világáról. A művésznőt magas szintű álmodozónak, költőnek nevezte (mégha tudomásunk szerint egyetlen költeményt sem írt), aki „belelát a létezőkbe nem létezőket”, akinek művészetét leginkább Marc Chagalléval rokonítja.

Zalán Tibor megnyitó beszédét mondja, mellette a művésznő áll, jobbján dr. Lőrincz Zoltán professzor, a Kőszegi Művészeti Egyesület elnöke

Rónaszéki Linda legszívesebben akvarellel dolgozik, l tenyérnyi méretben. Magáról azt írja: „Azzal kezdem, hogy menthetetlenül vonzódom a mesékhez. Szívesen kóborlok bennük. Nekem teljesen valódinak tűnnek.

Olyan ez, mint egy színes kert Kertemben csendes szemlélődők találkoznak egymással. Ők az Álmodozók. Az ösvényen járók.

Lassúbb „mulatság” ez - mint irányzatokhoz idomulni - de apadhatatlan tevékenység: önmagunk beutazása.

Sétáimkor mellém ül Gulácsy reneszánsz lovag képében, karon fog Csáth Géza egyik varázslója, miközben ránk nevet megannyi bosch-i keveréklény.

Rónaszéki Linda kisfiával a kiállítása megnyitóján Kőszegen

Ha nem festek, mesét írok. Emlékezem. Vagy az eget kémlelem. A felhők játékos vándorlását, a bennük kirajzolódó ismerős arcokat.

Majd engedem: hadd áramoljon át rajtam a fény.”

Álomból, meséből és valóságból szőtt Csendzápor című kiállítása március végéig tekinthető meg a Jurisics-várban, hétfő kivételével 10-17 óra között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!