Haladás

2016.03.03. 21:10

Nem érdemelt vereséget a Haladás

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában szombaton 18 órakor a Haladás Felcsúton a Videoton vendége volt. Élőben közvetítettünk.

Pum András

VIDEOTON FC - SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS 2-1 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 1298 néző, játékvezető: Vad II.

Videoton: Kovácsik – NEGO, Juhász, Vinicius, STOPIRA – Simon, Suljic (Pölöskei, 83.), Pátkai, OLIVEIRA – Tischler (Feczesin, 65.), Haraszti (Sejben, 65.). Edző: Horváth Ferenc.

Haladás: Király – Gaál, SCHIMMER, Jánvári (BATARELO, 40.), Bosnjak – Iszlai, Kovács L.  – Medgyes, Williams (Halmosi, 81.), UGRAI –  Popin (Martinez, 72.). Edző: Mészöly Géza.

Mindkét edző több helyen is változtatott az előzetesen megadott összeállításon. A Haladásban kimaradt Nagy Patrik, viszont a kezdőben kapott helyet Sasa Popin. Az eltiltások, sérülések miatti védőnégyest Gaál, Schimmer, Jánvári és Bosnjak alkotja.

A Vidiben öt sárga lapja miatt nem szerepelhet a volt szombathelyi Kovács István.

Az eltiltott játékosok közül itt van párjával Jagodics Márk és családjával Stef Wils is.

Még félóra van a kezdésig, egyelőre nagyjából 200-an lehetünk. Bár nincs "kánikula", a szél nem fúj, így ideális az idő a futballra.

Még bő tíz perc van hátra, a csapatok már befejezték a melegítést, amelyre egyébként elsőként a szombathelyiek jöttek ki.

A Videoton kezdte a játékot. Szombathelyről nagyjából 50 szurkoló érkezett.

Itt ül a lelátón Mészöly Géza édesapja, Mészöly Kálmán is.

Öt perc telt el a meccsből, egyelőre kiegyenlített a játék.

7. perc: Oliveira lépett volna ki középen, ám Jánvári remek ütemben tisztázott előle

10. perc: 1-0. Ezt alaposan elnéztük. Haraszti jobb oldali szöglet után a tizenhatos bal sarkánál felbukkanó Oliveirához passzolt, a középpályást senki sem támadta, a portugál lépés után 10 méterről laposan a jobb sarokba lőtt. Viszont a kaputól egy méterre még egy Vidi-játékos, Simon lábát is érintette a labda, ezért lest reklamáltak a szombathelyiek - valószínűleg jogosan...

13. perc: Simon Ádám cselezett, majd 19 méterről jócskán a jobb sarok mellé lőtt. Az akciót megelőző szabálytalalanságért Iszlai Bence kapott sárga lapot

"Nyugodjatok békében" - "Legyen nektek könnyű a föld". Az előző molinót a Hali, utóbbit a Vidi-szurkolók rakták ki - egyszerre. A felirattal az autóbalesetben elhunyt három debreceni drukkerre emlékeztek.

Ismét érkeztek körmendi drukkerek, az MTE Ultras zászlót lobogtatja a szél a GWA lobogója mellett.

A gól óta csapkodó a játék, hol a Videoton, hol a Haladás térfelén pattog a labda

Az utóbbi percek viszont a Hali dominál, de a tizenhatosnál az utolsó passzok, beadások pontatlanok

28. perc: Bosnjak ívelt be balról, a kirepülő Kovácsik felett elszállt a labda, Medgyes visszaemelte, ám az ötösön Popin Juhásszal ütközött, így végül a fehérváriak szögletre mentettek

33. perc: Nego iramodott meg a jobb oldalon, beadásszerű lövését Király kitolta a léc alól. A szögletet Haraszti ívelte be balról, Nego kapásból 19 méterről a bal felső sarok mellé bombázta

36. perc: Oliveira ívelt be jobbról, Pátkai visszafejelt labdáját Haraszti óriási helyzetből, hét méterről centikkel a bal sarok mellé helyezte

Itt van a nézőtéren Török Gábor, az MLSZ szombathelyi születésű elnökségi tagja

39. perc: Szegény embert az ág is húzza, Jánvári pár perce megsérült, most jön le, helyére Batarelo állt be. Jánvári helyét Iszlai foglalta el hátul

45. perc: Ugrai tette le a labdát a bal szélen üresen felfutó Kovácshoz, aki 18 méterről kevéssel tekert a bal sarok mellé

Egy perc a hosszabbítás

Vége az első félidőnek. A Haladás enyhe mezőnyfölényben futballozik, de a Videoton veszélyesebb kapura

II. FÉLIDŐ

Megkezdődött a második félidő, egyik csapat sem cserélt

52. perc: Medgyes jobb oldali szögletét Iszlai hét méterről emelte kapura, a bal felső sarokba tartó labda azonban Juhászról szögletre pattant

A második félidő eddig a Haladásé, a vasi csapat irányítja a játékot

62. perc: Oliveira kapott sárga lapot

65. perc: Góóóóóóóóóóóóóóóóóóól! 1-1!!!! Ugrai futott el a bal oldalon, középre adott labdáját Popin becsúszva, jobbal, öt méterről a léc alá lőtte (1-1)

66. perc: Kettőscsere a Vidiben, Tischler és Haraszti helyett Feczesin és Sejben állt be

67. perc: Bosnjak csent labdát a bal oldalon, középre passzolt, a beadás a hosszún érkező Williamsnek lett jó, ám a csatár kisodródott, így odalett a helyzet

71. perc: 2-1. Stopira bedobása után Popin kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül - tizenegyes. A büntetőt Feczesin a bal sarokba lőtte (2-1). Csere a Haladásban, Popin le, Martinez be

73. perc: Gaál kapott sárga lapot

78. perc: Pech! Batarelo 23 méterről a felső kapufát találta telibe!

81. perc: Csere a Haliban, Williams le, Halmosi be

83. perc: Csere a hazaiaknál, Suljic ment le, Pölöskei jött be

Gyakorlatilag végigtámadjuk a második félidőt, most is ott vagyunk a Vidi tizenhatosánál

Három perc a hosszabbítás

91. perc: Ugrai bal oldali szögletét a rövid saroknál Bosnjak fejjel továbbcsúsztatta de Juhász mentett. Pedig még Király is előrement fejelni

Vége a meccsnek. A második félidő egyértleműen a Halié volt, amely nem érdemelt vereséget

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!