Történelem a szülői házból - Kiürültek a jánosházi padlások

Összesen 44 különleges használati tárgy, 23 könyv, pénz- és éremgyűjtemény, kitüntetések és dokumentumok az 1800-as évek közepétől 1947-ig – számok szerint ezt láthatja, aki betér a Ritter Múzeumba. Pontosabban van olyan tárgy, ami kimaradt a válogatásból. – Van egy kulacsunk, azt nem hoztuk el, nem szerettem volna, mert törékeny, nagyon féltem – mesélte Pányi Kitti. A lány szívesen mutatta meg a tablón, hogy melyik fotókat hozta ő a kiállításhoz. – Az üknagyapámtól a nagymamámig szerepelnek a képeken. Érdekel a történelem, meg a mamám nagyon sokat szokott mesélni – mutatta, miközben könnyes szemű asszony büszkén mosolygott rá, a villanó vakuk mögül. Kitti nagymamája állt ott, de csak távolról nézte a saját gyerekkori képeit, nem akart a tabló mellé állni. A könnyek részben a saját „történelme” emlékeinek szóltak: a már rég elment családtagoknak. És persze a kis unokának, aki tisztelettel és büszkén vette számba az értékes korlenyomatokat a családi fényképalbumból.

– A nagypapám katonai kiskönyvét hoztam – mutatta a vitrinben Kolompár Albert. Ő maga is szívesen sorra vette a különleges egykori használati tárgyakat az asztalon: patkót, pengeélezőt, írógépet, kávéfőzőt, szitát, szenes vasalót, kenyereskosarat. Jánosháza egykori kiemelkedő kereskedő múltjával nem meglepő, hogy a régi fém- és papírpénzek külön vitrint kaptak.

Az ünnepélyes megnyitón arra is volt példa, hogy egy látogató zsebéből került elő helytörténeti kincs. Jakab Tibor a nagyapja, Jakab Ferenc dögcéduláját mutatta a kíváncsi gyerekeknek. Az apró fém tárca, benne az eredeti papírokkal az első világháborúban volt Jakab Ferenccel. Több mint százéves a cédula, nincs jó állapotban, ezért sem adta a kiállításhoz Jakab Tibor, de saját kezében láthatták, és szívesen mesélte el a történetét.

– Két hónapja kapták a feladatot történelemórán a gyerekek – mesélte Göblyösné Lengyel Anita, a Batthyány Lajos Általános Iskola történelemtanára. A nagyszülőktől maradt tárgyakat kellett összeszedni, hogy megbeszéljék, mi mire való. Például, hogyan használták a szenes vasalót, vagy egy-egy mezőgazdasági eszközt.

– Annyi tárgy, fénykép és könyv gyűlt össze, hogy arra gondoltunk, az egész iskolának megmutatjuk. A gyerekek nemcsak saját családjaiknál néztek körül, hanem bejárták a várost és mindenkitől kértek, kaptak történelmi emlékeket. – Sok nagymama jött be az iskolába, kérdezték, hogy mit adjanak a gyűjtéshez – mondta a kezdeményezés sikeréről a tanárnő.

A diákok másik feladata az volt, hogy mutassák meg, nekik mi a fontos a városukban, mi lesz helytörténeti jelentőségű majd egyszer. Fotósorozatot készítettek: „ez itt az én barátom”, „ez itt az én utam”, „ez itt az én székem” feliratokkal pózoltak szerte a városban és az iskola folyosóin, a tanteremben. A vetítés közben énekeltek: Máté Péter és S. Nagy István „Ez itt az én hazám” című dalát. A saját helyük és a saját történetük egy kis szelete jelent meg a vetítővásznon, ahogy ők gondolják és látják.

Egyetlen plakát készült a kiállításhoz. A gyerekek egymás között hirdettek versenyt, aztán szavaztak és kiválasztották Zsákai Barnabás munkáját, ami aztán a jánosházi bolt ajtaján hirdette a tárlatnyitót.

– Az egész kiállítást, a megnyitót, mindent a gyerekek készítettek. Ők írták a szövegeket is – mondta büszkén Göblyösné Lengyel Anita. A felső tagozatosokhoz az éneklésbe betársultak a negyedik osztályosok is – ők is ki akarták venni a részüket a szereplésből.

Többen igyekeztek dokumentálni a kiállított tárgyakat, villantak a vakuk. Rozmán László, a KLIK Celldömölki Tankerületének vezetője is fényképezőgéppel járta be a kiállítást, még a régi könyveket is egyesével megörökítette. Azt mondta, elhozza a családját is, mert érdemes végignézni a rendhagyó gyűjtést.

Csík Józsefné, az iskola igazgatója elmondta: lesz még „történelmi” programjuk, egynapos középkori időutazás körvonalazódik, de egyelőre nem mondott róla részleteket.

A jánosházi padlások rendezett tartalma a tanév végéig látható a Ritter Múzeumban. Az is lehet, hogy tartanak majd tárlatvezetéseket a már korszakértő diákok, akik az elmúlt két hónapban magukévá tették a tárlat mottóját, Babits Mihálytól: „Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.”