Foci

2016.03.06. 16:41

Újra itthon játszik a Göcsej SK

A férfi futsal NB I 16. fordulójában a Veszprém együttesét fogadja a zalaegerszegi együttes. A Göcsej SK január közepén játszott utoljára hazai környezetben, akkor a Ferencváros ellen ért el 4-4-es döntetlent a kupavisszavágón. Most bajnokira készül Bagó Gábor együttese, akik szeretnének meglepetést okozni.

Jóna István

- Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen remek játékosok alkotják a Veszprém csapatát. Az látszik, hogy az új edzésmódszerünk és játékunk hosszú távon eredményes lehet. Ezt tükrözte a Haladás elleni bajnokink is, ahol egyenrangú ellenfelei voltunk a vasiaknak.

A vezetőedző elárulta, hogy rendhagyó módon még a mérkőzés napján délelőtt is edzenek egyet, igaz csak a taktikai elemeket veszik át. Ami fontos és jól is elsülhet, hogy a csapat egész nap együtt lesz és közösen várják az este 19 órakor kezdődő mérkőzést.

Maródiak is vannak a keretben, akik közül Tóth Zoltán és Sámson Zoltán szereplése bizonytalan, míg Bogyó Károly biztosan nem lesz ott a társakkal. Ott lesz viszont Apatíni Márk, aki első zalaegerszegi bemutatkozására készül. Szombathelyen gólpasszt adott és a zalaiak egyik legjobbja volt.

Az alapszakaszból összesen három mérkőzés van hátra (Veszprém, Aramis, Dunaferr), közülük két hazai és egy idegenbeli fellépés. Egy esetleges Veszprém elleni győzelem nagy lökést adhatna az együttesnek a felsőházba kerüléshez, ami feltehetően majd az Aramis elleni mérkőzésen érhet sokat.

Bagó Gábor harcos játékot vár csapatától és jobb helyzetkihasználást, ami egy lépés lehet a sikerhez. Emellett bízik a szurkolók támogatásban is, hogy minél többen kilátogatnak majd a Városi Sportcsarnokba és szurkolnak a zalaiaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!