Kultúra

2016.03.12. 20:32

Erotika és bor – Kiállítás Szabó László alkotásaiból

Pápa - Egy-egy önmagában is izgalmas témát dolgozott fel Szabó László grafikus Vektorkortyok című kiállításán, melynek a Helyőrségi Művelődési Otthon szolgál a helyszínéül.

Polgár Bettina

Szabó László a Naplónak nyilatkozva elmondta, ez a második tárlata szülővárosában, melyre méltán kedvelt témáit, az erotika és a borok világát hozta el vektorgrafikus képeken. – Kiskoromban kezdődött a művészet iránti érdeklődésem. Négyévesen még atyai nagyapám ölében ülve rajzolgattam a lovakat, majd az általános iskolában hamar a kedvenc tanóráim egyikévé vált a rajz – emlékezett vissza a kezdetekre a grafikus.

Mint mondta, később tíz éven át dolgozott Budapesten egy reklámgrafikai cégnél, ahol rengeteget tanult. – Az alkotásaim első körben a fejemben születnek meg, aztán adott esetben papírra vetem őket, hogy lássam az arányokat, de előfordul az is, hogy ezt a műveletet kihagyom, és inkább rögtön beviszem őket a számítógépbe. Illusztrátorprogrammal dolgozom, mely segítségével megvizsgálom a színeket és az arányokat – nyújtott betekintést az alkotás folyamatába Szabó László. Megjegyezte, előszeretettel vegyíti a technikákat, például a Vektorkortyok című kiállításának képei festővászonra vannak kinyomtatva.

– A képek elkészítésének ideje rendkívül változó. Van, amelyik szinte azonnal megjelenik, akár egyetlen este alatt felviszem az alapjait, de vannak olyanok is, amiken sokat ülök. Ez szorgalom, inspiráció és energia kérdése – fűzte hozzá a grafikus.

A kiállítást Schmidt Orsolya nyitotta meg a szép számú érdeklődő előtt. – Mit adnak nekem a falakon látható képek? A színek intenzitását, a formák játékát, azt a nagyon tudatos, de mégis tág teret adó szabadságot, hogy úgy értelmezhetem a látottakat, ahogy szeretném. Az alkotó korábbi munkáitól eltérően itt eltűnik a szögletesség, a vonalak végtelen egyenese, a színek hideg volta. Ehelyett minden mindennel összefonódik, meleg, lágy, íves és telt. Olykor nagyon direkt, közeli és arcpirítóan kitárulkozó, máskor a távolban maradó – fogalmazott Schmidt Orsolya.

A tárlatot egy-egy pohár jóízű borral a kézben tekinthették meg a rendezvényre ellátogatók, aki pedig elszalasztotta volna a megnyitót, április 29-ig megnézheti az alkotásokat a Helyőrségi Művelődési Otthonban.

Szabó László elárulta, jelenleg hírességek portréin dolgozik: David Bowie és Lenny Kravitz már ezen a kiállításon is visszaköszön a vásznakról, a velük megkezdett sorozatot pedig mindenképpen folytatni szeretné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!