Gazdaság

2016.03.22. 18:43

Kilopják a szemünket: kellő körültekintéssel az új, internetes csalókon is ki lehet fogni

Új típusú bűncselekményekkel kell szembe néznie a gazdaság szereplőinek. Védje ki a gazdasági bűncselekményeket” címmel tartott fórumot a kamara a régió vállalkozói számára.

Klecska Ernő

A rendezvényen, ahol Varga Péter rendőr dandártábornok, Fejér megyei rendőr-főkapitány a közlekedésbiztonságról, a megyei közlekedési helyzetről, Henyecz Tamás rendőr alezredes pedig a gazdasági bűncselekményekről, tartott előadást, elhangzott: Fejérben visszaesett ugyan a csalások száma, de még így se sok esély van a károk megtérülésére. A gazdasági nyomozó két új, viharos gyorsasággal terjedő bűncselekményre hívta fel a figyelmet, az utalásos csalásra és az árú szállítmányok eltérítésére. Mindkettőben fontos szerepe van az internetnek.

A Gazdaság Házában kedden megtartott fórum célja az volt, hogy a vállalkozók, vállalkozásvezetők tájékoztatást kapjanak a gazdasági bűnözésről, megismerjék a prevenció, vagyonmegóvás lehetőségeit és az úgynevezett „sláger típusú” gazdasági bűncselekmények mellett a közlekedésbiztonságról is helyzetképet kapjanak. Komoly problémát jelent a szervezetek és vállalkozások számára a gazdasági bűnözés, amelyben minden negyedik vállalkozás érintett.

Henyecz Tamás rendőr alezredes a gazdasági bűncselekményekről, a vállalkozások által leggyakrabban elkövetett hibákról beszélt, amelyek - kellő odafigyeléssel - elkerülhetők lennének. 2015-ben Fejér megyében 1385 csalást követtek el. Ezzel országosan a 7. helyen áll a megye. A csalások száma visszaesett, az okozott kár tekintetében, a maga 424 milliójával, Fejér a 13. helyen áll - rossz hír azonban, hogy ebből csak alig 10 millió térült meg, ez az arány 2,5 százalék, rendkívül alacsony.

A gazdaság kárára elkövetett cselekmények fő típusa a körbetartozás, az eleve haszonszerző céllal elkövetett bűncselekmény és a korrupció. A körbetartozásnak gyakran nem bűncselekmény az oka, de a pórul járt alvállalkozók reakciója gyakran oda vezet. Fennáll ilyenkor a csődbűncselekmény, a túlszámlázás, a fiktív kiadás, a bevételek elsikkasztása és a vagyonkimentés veszélye.

Új alanyként a csalások között megjelent az utalásos csalás, jellemzően a nemzetközi kapcsolatokban is. Ilyenkor gyakran új bankszámlára hivatkozva régi partner nevében állít ki a csaló hamis számlát. Ez főleg a folyamatos szolgáltatás esetén történik meg, kihasználva, hogy nem találkoznak az ügyfelek. Gyakran alkalmi ajánlattal jelentkeznek a csalók, s olyan hamis számlát küldenek, amelyik hasonlít a megszokotthoz - sok sértett ilyenkor automatikusan utal is. A bűncselekményeknél sok az áldozat, de hiába profik a csalók, kellő körültekintéssel ezek az esetek elkerülhetők - mondta a gazdasági nyomozó.

A másik új bűncselekmény típus az áruszállítmányok eltérítése. Ennek a menete szinte mindig ugyanolyan. A csalók keresnek egy legális fuvarozó céget, s elkérnek egy csomó adatot, mintha megrendelők lennének. Ezt követően álnéven ők is kínálni kezdik e szolgáltatást, alvállalkozókat szerez, azok (valóban) leszállítják a fuvart rendelő áruját - menetközben azonban a sofőrök kapnak egy telefont, hogy megváltozott az úti cél. Az új helyen lerakott árunak aztán nyoma vész - kevés esély van arra, hogy valaha is megtalálják. Az utóbbi időben cukor és autóabroncs szállítmányoknak is veszett így nyoma - tudta meg lapunk.

Varga Péter rendőr dandártábornok, Radetzky Jenő, az FMKIK elnöke és Henyecz Tamás rendőr alezredes a Gazdaság Házában

E két eset közös jellemzője, hogy a felek között nincs személyes kontaktus, s így adódik is ellenük az orvosság. Legyen például gyanús, ha csak mobiltelefon van elérhetőségnek megadva, több megyével távolibb székhely vagy gyanús külföldi e-mail cím szerepel csak a papírokba, s nagyban növeli a biztonságot ha valaki személyes találkozót kér ilyenkor - hangzott el.

Ha valami gyanús, vagy már kár érte a vállalkozást, minél hamarabb meg kell tenni a feljelentést, hiszen minden perc számít - fogalmazott Henyecz Tamás. A „Fejér megye gazdasága védelméért” kamarai díj korábbi díjazottja ugyanakkor kiemelte: a lopás legnagyobb része nem külső, hanem belső kör „munkájának” eredménye, fő oka pedig a belső ellenőrzési rendszer hiányossága, a biztonsági őr és a kamera hiánya, a ki- és belépés dokumentálatlansága.

Egy tranzit megye égető problémái

Fejér megyében 81-es út a „legproblémásabb” - mondta el Varga Péter megyei rendőr-főkapitány, aki egyúttal azt is hozzátette: csak rendőri eszközökkel nem lehet megelőzni a baleseteket. A megyében naponta 9229 „egységjármű” forgalmat mérnek - e számított adat országos mértéke 8909 -, s ez azt jelenti, hogy e képzeletbeli sor Székesfehérvártól egészen Milánóig érne.

- A 81-es új fejlesztése azért sem tűrhet halasztást, mert az új komáromi híd valósággal rázúdítja majd az észak-európai forgalmat Fejér megyére - emelte ki Radetzky Jenő, a megyei kamara elnöke.

A cégeknek gazdasági kárt is okozó közlekedési balesetek egy része is megelőzhető lenne, megfelelő magatartásformák, szabályok betartásával - hangzott el a fórumon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!