KATI VÁLASZOL - Nagymama-vetélkedő

"Én ugyanúgy fogadom őket, mégis eltérő a kapcsolatunk. A barátnőim azzal vigasztalnak, hogy ne aggódjak, ez a világ rendje, mindig az anya édesanyja a fő nagymama, az apáénak csak másodlagos szerep jut. Mint gyakorló nagyi hogy látja? Nyugodjak bele ebbe a szereposztásba?"

Kedves nagyitársam, először kicsit megmosolyogtam a „fő nagymama” kifejezést, de a mögötte megbúvó szomorúságát megértettem. Egy röpke közvélemény-kutatás után kiderült, milyen sok nagyszülő rossz érzését fogalmazta meg kérdésében. Most először okoz problémát a rovat számára megszabott terjedelmi korlát. Olyan szívesen írnék bővebben is a kötődéselmélet kérdéseiről, az anyós-meny kapcsolatról szóló közhelyek igazságtartalmáról, hogy jobban megértse kedves olvasónk a saját érzéseit, de a gép helyettem is „figyel és számlál”. Nincs igazuk a barátnőinek, a világ rendje nem osztja ki a fő- és melléknagyi szerepeket sem. Azokat mi osztjuk magunknak. Például akkor, amikor elfogadjuk, hogy „a menyem nem a lányom”, egyébként igaz állításhoz bizonytalan, nem túl pozitív érzelmi viszony társuljon. Akkor, amikor a megszülető unokák sem hoznak békét, valódi elfogadó szeretetet gyermekünk párjával kapcsolatban. És bizony osztjuk azzal is, hogy a rossz érzéseink megerősítésére „csokorba gyűjtjük” a kedvezőtlen tapasztalatainkat, hagyjuk megerősödni az előítéletes gondolatokat. Ördögi kör ez, amibe könnyű belemászni, de iszonyúan nehéz kikerülni belőle. Személyes tapasztalatként mondom, hogy el lehet (el is kellene) kerülni. Az elfogadás és szeretet személyes döntés kérdése. Ez a dön-tés hozza meg a boldog és tartós párkapcsolatot, a kiegyensúlyozott anyós-meny viszonyt, és ez eredményezheti a szeretetteljes nagyszülő-unoka létet is. Nem az a kérdés tehát, hogy belenyugszik-e valamilyen szerepbe, hanem az, hogy milyen szerepet szán önmagának. Döntsön bátran, és szeresse valamennyi unokáját ugyanazzal a feltétel nélküli szeretettel, amivel mi, nagyik rendelkezünk.