Markőrök és kasszatündérek

Annyi minden változott látványosan: a csarnokméretű, stukkós, aranyozott karnisokkal rakott nosztalgiakávéházakat felváltották a budoárnyi, minimalista berendezésű, sokszor franchise rendszerben működő take-away egységek, ahonnan papírpohárban visszük magunkkal sietősen napi fekete betevőnket. A 19. század fordulóján élt kávéházjárók minden bizonnyal borzadnának ettől a sietős, semmire rá nem érő, a személyes kommunikációt minimálisra csökkentő kávéházbajárástól, amely teljesen nélkülözi a Homo ludens fő vonását, miszerint az ember ilyen helyre nem csak kávézni és egyéb fontos igényeit – meleg van, enni lehet, világos van, információkat lehet beszerezni – kielégíteni jár, de bizony játszani is. Minden foglalkozásnak, minden szakmának megvolt a maga törzskávéháza, az íróktól a zsokékig. Még a pénzért bérelhető hamis tanúknak is volt megszokott kávéházuk.

Saly Noémi kávéháztörténész

Többek között ez is kiderült Saly Noémi kávéháztörténész, a Magyar Vendéglátóipari Múzeum munkatársának szavaiból – a Hetedhét Játékmúzeum előadás-sorozatában beszélt arról, milyen játéktípusokat találhattunk a régi budapesti kávéházakban és tulajdonképpen kik játszották ezeket? Kezdjük azzal, hogy a korban, amely nélkülözte a mai infokommunikációs világ minden eszközét, a tévét, a rádiót, a mobiltelefonokat, az internetet, az emberek egyszerűen egymást szórakoztatták. Ahogy Saly Noémi fogalmaz: a kávéház tulajdonképpen felnőtt napköziként szolgált.

A kávéházban is, ahova kezdetben koedukáltan járt mindenki, csak az 1880-1890-es években indult sajtókampány a nők finom kitiltásáért, „rendes asszony nem jár kávéházba!” szlogenekkel bombázva a kor hölgyeit. Ennek magyarázata megmosolyogtató: egészen addig a nők is biliárdoztak, szivaroztak, sőt, uram bocsá’ politizáltak a kávéházakban, s szegény, szegény férfiak kezdték úgy érezni, nekik alig terem ott babér. Pedig a tiltásig a szexuális forradalom csúcsát jelentette egy-egy, biliárdozás közben kacéran kivillanó női boka – ám ezek után gyakorlatilag az első világháborúig egyetlen nőnemű maradt a szivarfüstbe burkolózó helyiségben: a kasszatündér. Férfipincérek szolgálták fel a férfivendégeknek a kávéház megszokott fogásait,teát, kávét, nyáridőben hideg aludttejet, s békebeli, nagydarab süteményeket, buktákat, fánkokat, különböző tojásételeket - meg a közhiedelemmel ellentétben minimális mennyiségű szeszt. Ha már említettük a nagyon közkedvelt biliárdot: kávéháznak csakis az az egység számított, amely minimum 150 négyzetméter belső térrel, négy méteres belmagassággal, valamint legalább két biliárdasztallal rendelkezett.

(Apropó, azt tudták, hogy biliárd már az 1400-as években is létezett? Akkoriban még nem szobai, hanem szabadtéri szórakozás volt: a 30 éves háborúban a francia zsoldosok szórakoztak vele, hogy a mai dákókhoz hasonlatos botokkal üssék a földbe ásott foglyok fejét...) De magára valamit is adó kávéháztulajdonos ennél több asztalt is tartott, ezeken a játékot külön ott szolgáló, idősebb pincér, a markőr felügyelte, a falióra pedig kötelező eleme volt a helyiségnek. Akár a greenwichi csillagda szerkezetéhez az európai időt, ahhoz igazították a játékosok saját zsebóráikat a játékidő múlását figyelve. Egy másik helyiségben verték a blattot a kártyások. Budapesten egész iparág épült az elzsírosodott, elhasznált kártyalapok megtisztítására – vagy hat család is megélt abból akkoriban, hogy síkporral ismét simára csiszolták a tarokkhoz, vagy a bridzshez használt paklilapokat. A hajnalban, vagy már inkább kora reggel a munkából hazatérő vak muzsikusoknak még Braille-írással telerótt kártyát is tartottak a kávésok. Aztán ott volt természetesen a sakk. Erkel Ferenc, himnuszunk zeneszerzője például rendszeresen ott ült a Wurm kávéházban, gyorsan lejegyezte aktuális munkájához a főbb szólamokat, amit aztán átadott Gyula, Sándor és Elek fiainak kidolgozásra, hangszerelésre, ő pedig lejátszott addig pár partit. De még a lóversenyfogadások zöme is a kávéházakban köttetett. És persze illő megemlítenünk a kevés számú, de igen híres irodalmi kávéházat (New York, Hadik), ahol javában folytak a mai Sicc-könyvekből is ismert szófacsarók, szellemi játékok.