Sport

2016.04.01. 15:10

27 érmet szereztek a Fejér megyei sportolók a világbajnokságon

Székesfehérvár - Portugáliában, Caldas da Rainhában rendezték meg a kempó sport világbajnokságát, ahol 70 ország majd 5000 versenyzője állt rajthoz az éremszerzés reményével.

Silye Sándor

Fejér megyéből Aba, Sárosd és Székesfehérvár adott versenyzőket a válogatottba, a nemzeti csapat 43 éremmel gazdagon térhetett haza. Aba és Sárosd 3 aranyat, 10 ezüstöt és hat bronzot szerzett, míg a Fehérvári Kempo SE négy érméből 3 volt az arany, és egy a bronzszínű. Ismerjék meg a fehérváriakat. Burián Bendegúzt már bemutattuk, ezúttal Kotrik Dávid és Tóth Ádám mutatkozik be.

- A kempót nevezhetjük a harcművészet öttusájának, hiszen a földharctól kezdve a judo és a karate dobásokon át a bokszütésekig az önvédelem valamennyi technikáját magába foglalja, tehát mint egy jó húslevesben, minden benne van. Tény, aligha nevezhető a kempó a kisasszonyok sportjának, de ennek ellenére versenyeznek a gyengébb nem tagjai is - mondta Kotrik Dávid.

Akitől megkérdeztem: emlékszik olyan elementáris erejű pofonra, amit ő kapott?

- Hogyne, mindjárt itt a legutóbbi élmény . Portugáliában, a vb-n a K1 szabályrendszerében egy helyi nagyágyútól - aki világbajnok lett, - kaptam egy olyan emléket, ami most is látszik a bal szemem alatt. Ebben a szabályrendszerben bronzérmes, a földharc kategóriában világbajnok lehettem, de büszke vagyok a bronzéremre is, hiszen megdolgoztam érte!

Tóth Ádám (balra) és Kotrik Dávid is remekeltek az 5000 versenyzőt felvonultató versenyen

A 18 éves Tóth Ádám a Sárosd csapatában versenyez, Koncz Gábor és Kordás István irányításával, de a fehérváriaknál is edz. Tíz éve kempózik, előtte focizott, öttusázott, úszott, de az első kempó edzés után rátalált az igazi sportra. MMA kategóriában, ami - mint megtudtuk tőle - kevert harcművészeti ág, amiben a rúgásoktól az ütésekig minden megtalálható, és mindezt ketrecben teszik. A ketrecharcról a többségnek filmes emlékei vannak, amikor a pofonok sztárjai életre, halálra verekedtek. De persze a sport más.

- Van profi, és amatőr változata az MMA-nak, mi amatőrként versenyzünk a címekért, és feszegetjük a határokat. A versenyen az első aranyérmet kopogtatással, a másodikat pontozással nyertem - emlékezett Ádám a nem is olyan régi szép napokra.

Bár sokan nem ismerik e szép sportot, lehet, többen legyintenek, hogy milyen sport az, ahol 43 érmet lehet szerezni a világversenyen? Kemény. De ezt a srácok tudják a legjobban.

- Attól is másabb a keménységen, a pofonokon túl a harcművészet, hogy megvan a maga szellemi háttere. Hosszú és rögös út - vizsgákkal színesítve - vár arra, aki eljut a fekete öv megszerzéséig. Az említett szellemi háttér nagy alázatot kíván a sikerre törő versenyzőtől, ezt megtanulhattuk Gáncs Ferenc mesterünktől - jelentette ki Kotrik Dávid.

- A harcművészet családcentrikus, a dojoban, az edzések helyszínén is örömmel fogad minden családtagot a kempósok nagy családja, az egyesület, és ez csodálatos érzés mindenkinek - mesélt a kempósok összetartó társadalmáról Tóth Ádám.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!