Gondolatok az autizmus világnapján

Az autizmus világnapján hívják fel a figyelmet azokra az embertársainkra, akik kicsit másképp, máshogy, más formában igénylik a világgal való együtt élést, a szocializációs folyamatok elsajátítását.

Az autizmusról legtöbben a kora gyermekkori fejlődés első, mutatkozó jelzései alapján informálódnak. Legtöbben az óvodás-, kisiskoláskori életszakaszban szembesülnek először a fellépő tünetekkel, a tanulási folyamatokat befolyásoló tényezőkkel. Azok, akik a szocializáció természetes társadalmi folyamatában élnek, értik, elfogadják az élet nyújtotta akadályokat, el sem bírják képzelni, hogy egy autizmussal élő, felnőtt polgártársunknak mekkora lelki trauma lehet egy-egy váratlanul érkező probléma kezelése. A mindennapokban rutinként bevésődött, jól megszokott tevékenységi folyamatból egy másodpercnyi kibillenés, egy személyi változás is mélyreható feszültséget, fájdalmat, lelki gyötrődést idéz elő, amit értelmezni másképpen tud, mint ami a többségi társadalom számára természetes módon feldolgozható. Kevés lehetőség adódik a felzárkóztatásukra, közösségi kapcsolataik ápolására, de az autizmus különböző fokával és súlyosságával élők esetében a munka világába történő integrálódás is nagy kihívás számukra. Amennyiben a szocializációs fejlődésben lassulás következik be, az értelmi, érzelmi világuk erősödik, ezzel kompenzálják a bizonyos területeken lemaradt képességeiket. Így vannak olyanok, akik rendkívül jól eligazodnak a statisztikák világában, kívülről ismerik a menetrendeket, dátumokat, a naptári névnapokat, név szerint emlékeznek régen élt emberekre, azok tevékenységeire, asszociálva azokra az emlékeikre, amikről életük bármelyik életszakaszában mély tapasztalatokat szereztek. Azokat az információkat rögzítik saját maguk számára, amik a mindennapi eligazodásukat kevésbé erősítik. A felnőttkorú autisták is rendkívül fogékonyak a világ ingereire, és sokkal előbb ráéreznek a többségiek számára olykor megoldhatatlannak tűnő problémák gyökerére. A környezetük által is jól érzékelhető belső feszültségeik leküzdésére a legnagyobb gyógyír a zene, az egyenletes ritmus öröme, a természetben történő tájékozódás gyakorolása, és mindaz a számukra megnyugtató, szabadban töltött idő, a végeláthatatlan tér, a horizont, amivel hozzájárulhatunk, segíthetjük őket a nagyvilágban történő eligazodásukban, a társadalmi jelenségek megértésében. Komoly, egyénre szabott beszélgetésekkel megnyugtató választ adhatunk az őket folyamatosan frusztráló kérdéseikre is. Bizony, ez óriási missziófeladat a felnőtt autistákkal élő, azokat gondozó, nevelő családok, intézmények számára.