2016.04.08. 13:57
Ha az orrok ellilulnak...
Nagykanizsa – A kortárs költészet egyik ikonja, Varró Dani költő, műfordító mesélt az életéről és szavalt verseket pénteken a palini iskola diákjainak.
„Harminckét éves múltam el, csatában mégsem hulltam el, sínen, se nem...”
A magyar költészet napjához kötődve stílusosan József Attila 32 éves lettem én című költeményének átiratával köszöntötte a felsős gyerekeket a költő.
- Buszsofőr szerettem volna lenni, de hamar rájöttem, a vezetők bizony nem épp kedves emberek - folytatta Varró Dani. - Ebből az alkalomból írtam egy apró verset, ami így szól: „A buszvezetők mind mogorvák, odacsukják az utasok orrát. Ahogy az orrok ellilulnak, a buszvezetők felvidulnak.”
A művekkel és az interaktív előadással a költő a diákok kedvence lett, akik a következő pillanatban már a magyar költészet legnagyobbjainak, Petőfi Sándornak és Arany Jánosnak az életéről hallhattak történeteket.
- Első verseimet 12 évesen írtam, addig csak a foci érdekelt - mesélt tovább a 38 éves Varró Dani. - Zsuzsa nővérem akkor írt költeményeket, kicsit féltékeny voltam a sikereire és én is megpróbáltam.