Sport

2016.04.14. 19:52

Négy magyar döntős

A kecskeméti öttusa világkupa női selejtezőjéből a 12 magyar lány közül négyen léptek tovább a fináléba.

Ferencz Balázs

Összesen 83 öttusázó vágott neki a kecskeméti világkupa női selejtezőjének. Három csoportba sorolták a mezőnyt, melyben 12 magyar lány viaskodott azért, hogy ott lehessen a szombati döntőben. Ehhez a legjobb 36 versenyző közé kellett verekedniük magukat. Az A jelű csoportban a világranglistán a legelőkelőbb helyen álló magyar lány, Földházi Zsófia mellett két fehérvári öttusázó is érdekelt volt. Alekszejev Tamara nem kezdett rosszul, az Alba Öttusa SE pentatlonistája 14 győztes asszó mellett 11 alkalommal hagyta el vesztesen a pástot, így a 11. helyről csobbanhatott medencébe. A szintén aöse-s Ormándi Rebeka nem csillogtatta párbajtőrét, 7/18-as mutatóval csoportja 25. helyén állt egy szám után. Földházi Zsófia (KSI) a harmadik legjobb vívó volt. Miután a medencében második volt Földházi, összetettben is fellépett a 2. helyre. Alekszejevben maradt némi tempó, csak a 15. legjobb időt úszta, de 11. helyét tartotta a kombinált szám előtt.

A lövészettel kombinált futásban aztán Földházi a hatodik helyre esett vissza, Alekszejev pedig annak ellenére veszített két helyet, hogy nem kombizott rosszul, csak az utolsó lövősorozatnál időzött hosszabban a lőállásban. Tamara a 12. lett csoportjában, s így 29.-ként kvalifikálta magát a döntőbe. Boros Alexandra 9. helyével döntős, Ormándi Rebeka a 18. helyen búcsúzott. A B csoport az úszással kezdett. Itt is volt fehérvári érdekeltség, az élete első felnőtt világkupáján versenyző Varga Eszter remekül hasította a vizet, a negyedik volt ebben a számban. A vívás felemás eredményt hozott, hajszállal ugyan, de pozitív mutatóval zárt a páston az Alba Öttusa SE fiatalja, s legjobb magyarként a 10. helyről rajtolt a kombiban.

A még ifikorú Varga Eszter azonban rettenetesen elrontotta a kombit, már az elején beragadt a lőállásba, és a 20. helyen zárt, ami nem jelentett továbbjutást. Barta Luca , Réti Kamilla és Simon Sarolta sem jutott döntőbe. Az idei első világkupa-viadalán induló Kovács Sarolta megalapozta selejtezőbeli versenyzését, majdnem öt másodpercet vert a mezőnyre a medencében, elsőként zárta a 200 méteres úszószámot. A lendület nem hagyott alább a vívócsarnokban sem, 15/12- es mérleggel a 7. legjobb volt, így az utolsó számot a 3. pozícióból kezdhette. Az eddigi egyetlen kvótás magyar lánynak nem kellett megszakadnia a kombinált szám alatt, s így is előrelépett, második lett. Pénteken reggel a férfiak indulnak hadjáratra. A 12 fős magyar különítményben Demeter Bence, Demeter Gergely, Harangozó Bence, Málits István, Farkas Martin (mind Volán Fehérvár), valamint Strobl Krisztián (Alba Öttusa SE) képviselik a székesfehérvári öttusát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!