Edzőtábori élménybeszámoló Bándról

Ha egy évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy egy szombati napon, hajnali hat óra harminc perckor indulásra készen állok a kapuban, mindezt azért, hogy két napon keresztül a lelket is kieddzem magamból, valószínűleg megkérem, hogy vegyen egy nagy levegőt, amíg én szépen kereket oldok. Ám ahogy mondani szokás, az idők változnak, a korábbi énem, aki megkérte a legjobb barátnőjét, hogy ha valaha is sportolni lát, azonnal szerezzen egy puskát és lőjön le, ma már távolibbnak tűnik, mint a világűr. Persze ez korántsem jelenti, hogy nem egy fazéknyi gombóccal a torkomban tettem meg rövidke utamat otthonomtól a festői szépségű Bándra. Fél nyolc után érkeztem a szállásunkra, a leghangulatosabb kis vendéglőbe, ahol valaha volt szerencsém megszállni. Muladi-Piros Gabit, a tábor főszervezőjét és edzőjét nem láttam sehol, ellenben szinte egy időben érkeztem Ildivel, aki később a szobatársam lett. Kisvártatva aztán megjelent Gabi, nyomában Marcsival, a vendéglátónkkal. Marcsi felvezetett minket a lakosztályunkba, ahol már várt ránk Iza, a másik szobatársam. Gyors bemutatkozás, átöltözés, hiszen nyolckor már jelenésünk volt az udvaron, ahol kezdetét vette az első gyakorlat. Az outdoor (szabadtéri) edzésnél az ember maga mögött hagyhatja a futópadot és megdolgoztathatja az izmait ott, ahová az élet eredetileg teremtette: a természetben. A reggeli bemelegítő gyakorlatok főszponzora a sportlétra volt, ami meglapozta a hangulatot a nap hátralevő részére. Leszámítva, hogy a másfél órás bevezető végére a ’vigyázz’ lett a középső nevem, büszkén nyugtáztam magamban, ha a suliban ilyen gyorsan futok, első osztályú versenyző lett volna belőlem. Ehhez képest az volt a csúcs, ha sikerült egyszerre rágóznom és járnom.

A sporttól sokkal többet kaptam, mint reméltem: erőt, kitartást, önbizalmat, na és persze új barátokat Fotó: Muladi Szabolcs

Rövid pihenő következett, a svédasztalos (megjegyzem első osztályú) reggeli közben biogazdáktól és biotermelőktől kaptunk érdekes információkat többek között csírákról, gyógynövényekről és a tönkölybúza fontosságáról. Ezt követően ismét az udvarra vonultunk. Elkezdődött a cardio boksz. Őszinte leszek, eddigi életem során másodszor vettem részt ezen a mozgásformán, annyit mindenesetre már tudtam, hogy sokoldalúsága abban nyilvánul meg, hogy egyformán hat az erő-, illetve az állóképességünkre. A legnagyobb kihívást számomra egyértelműen a koreográfia elsajátítása jelentette, hiszen baromi nehéz tartani a tempót a zenével és követni az edző mozdulatait úgy, hogy időnként azon kapod magad, eszeveszettül bokszolsz, csak éppen lecövekelted a lábaid. Nem beszélve arról az apróságról, hogy a legtöbb nő a felfújódást, görcsölést, érzelmi labilitást a menstruáció előtt, és nem egy szimpla reggeli után éli meg. Mindegy, probléma egy szál se, következzék az ebéd (akkor még nem sejtettem, miért nem spóroltak az adagunkkal), majd egy hosszabb lélegzetvételű pihenő. Lustálkodásunk közepette dietetikus közreműködésével sajátíthattuk el a tudatos sporttáplálkozás alapjait. Délután négy óra magasságában már pontosan tudtam, hogy bátornak tartani magamat, és tényleg bátornak lenni két külön dolog. A H.I.I.T, vagyis a magas intenzitású intervall edzés során robbanásszerűen váltakoznak a magas és alacsony intenzitású gyakorlatok, meghatározott ideig. Nos, beavatatlanoknak legyen elég annyi, hogy ez nem az a ’csajos’ edzés, amiről elcseveghetünk a barátnőnkkel egy kávé felett. Ez sokkal inkább egy újfajta kihívás, melynek során többször is azt érzed, kész, itt a vég. Ha viszont a pozitív oldalát nézzük, a lelket legalább annyira erősíti, mint a testet. Lehet, hogy eleinte meggyőződésünk, hogy képtelenség végigvinni, ugyanakkor nem árt emlékeztetni magunkat, hogy a ’nem-tudom-megcsinálni’ érzés a félelmeimből gyökeredzik. A félelmem élteti, én pedig egy morzsát sem vagyok hajlandó adni neki a kedvenc eledeléből.

Apropó eledel. Mániákus sütifalóként egyébként sem esett volna nehezemre bevágni a desszertként felszolgált vargabélest (kettőt), ezúttal viszont egy szemernyi lelkifurdalásom sem volt. Megérdemeltem. Megérdemeltük. Ahogy az érdekfeszítő előadást is az egészséges életmód és a kínai orvoslás kapcsolatáról. A vacsora utáni egy órás relaxáló nyújtás során sikerült olyannyira ellazulnom, hogy ismételten szembekerültem egykori önmagam homályos képeivel. Végezetül, az este záró akkordjaként szaunáztunk, élveztük a dézsafürdő nyújtotta kényeztetést. Fogalmam sincs, mikor érhettünk vissza a szobánkba, egy biztos: soha ilyen gyorsan nem aludtam még el.

Hiú ábrándjaim arról, hogy kis csapatunk másnap boldogan indul majd egy frissítő reggeli futásra pillanatok alatt szertefoszlott, amikor meghallottam, hogy odakint fúj a szél és esik az eső. Az alternatív program: gerinctorna. Jól van, mit lehet tenni, legalább ezt is kipróbálom. Hiába a rossz idő, a gondolataim nem hagytak nyugton, különösen miután megláttam, hogy a fiúk bizony így is bevállalják a tíz kilométert. Elindultak, én ott maradtam, kezdetét vette a torna. Tíz perc múlva azonban robbant a bomba. Felpattantam a helyemről, bocsánatot kértem Gabitól, szélsebesen felrohantam átöltözni a szobába, öt perc múlva pedig már kint róttam a kilométereket. Mondanom sem kell, a srácokat nem értem utol, de kétszer azért elfutottam a falu egyik végétől a másikig. Jelentem, a lelkem megnyugodott, a szívem viszont igencsak belesajgott a fiúk élménybeszámolójáról. Sebaj, legközelebb okosabb leszek.

Az utolsó reggelink majszolása közben ért a felismerés, hogy a tábornak nemsokára vége. Sose szerettem búcsúzkodni, szívesen maradtam volna még (mondjuk egy hónapot), de nincs mese, ilyen az élet. Nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz.

Rengeteget tanultam a hétvégén. Új ismertségeket szereztem (legalább annyit, mint sajgó izmot), de ami ennél is fontosabb, végre rájöttem, időnként ránk fér, hogy kipróbáljuk magunkat néhány szerepben, mielőtt rájönnénk, kik is vagyunk valójában.