Sport

2016.04.28. 20:02

Kihagyhatatlan sansz

Dunaújváros - "Bennünket semmi, senki nem állíthat meg, csak saját magunk."

Jankó Árpád

Az EHF Kupa döntőjéről van szó, amelynek első mérkőzését a Metzingen csapata ellen a Dunaújvárosi Kohász a tübingeni csarnokban játssza. Ez jóval több nézőt tud befogadni, mint a metzingeni.

Az utolsó interjút pedig egy tőzsgyökeres dunaújvárosi játékossal készítettem el. Takács Dusmáta beálló poszton játszik. Jellemvonásai közül a klubhűség, az akarat, a küzdelem nem feladása, a kemény játék mellett a határtalan bízni akarás is megemlíthető. Az EHF Kupa trófeájának elnyerése számára is a csúcsot jelentené.

- Már a koromnál fogva is arra kell gondolnom, hogy a mostani lehetőséget nem szabad kihagyni. A sikerhez két mérkőzésen kell mindent beleadni.

- Nem lesz egyszerű, de több komoly csatát megnyertünk ebben a bajnoki évben...

- Borzasztóan nehéz lesz a németek elleni összecsapás. Rengeteget futnak, és lerohanások végén dobálnak harmincnál is több gólt. Kevés náluk az átlövés, főleg cseleznek, vagy talajról dobnak kapura. De azért igyekszünk majd őket meglepni a védekezésben, ez pedig az, hogy természetesen vért iszunk a mérkőzés előtt.

- Rendben, így legyen képletesen szólva. De nem feltételezem azt, hogy létezik egyetlen újvárosi játékos, aki ne érezné, mit jelent majd kézben fogni egy hatalmas serleget...

- Mindenki érti. De az eddigi sikereinket nem a szél hordta össze, sok munka van mögötte. A második hely nekem semmit sem ér, arra nem emlékeznek majd. Tudom, hogy két arcunk van, de a vége következik, és most a szebbiket vegyük elő. Nyerjünk a németeknél, vagy egy jó eredménnyel jöjjünk haza. A nemzetközi kupa az más. Mindent ki kell adni magunkból. Utána öt nap pihenő, majd Veszprémben száztíz százalékkal újra nekilendülni. Bennünket semmi, senki nem állíthat meg, csak saját magunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!