f1

2016.04.28. 15:38

Hivatalosan is bejelentette a KIA a TCR-es programját

Egy osztrák csapat fejleszti az autójukat

Vámosi Péter

Fotó: TCR Series

A KIA Motors most hivatalosan is bejelentette a TCR-es programját, miután már korábban a szociális médiákban mutattak ízelítőt a a formálódó autójukból. Az alap a KIA Cee'd GT lesz, és ebből tervez versenygépet faragni a megfizethető túraautózás világának az osztrák rallyversenyző, Manfred Stohl és a STARD elnevezésű fejlesztő gárda. A STARD (Stohl Advanced Research And Development) már régóta partnere a dél-koreai autógyártónak, és már dolgoztak közösen a kínai túraautó bajnokságban induló közeli Cee'd testvéren, a sikeres K3S típuson.

Jelenleg már dolgoznak a Cee’d TCR-en, melynek 2 literes motorjából 330 lóerőt préselnek ki, szekvenciális váltóval lesz szerelve, és a legújabb FIA biztonsági előírásoknak is megfelel. A kocsi csak később az év folyamán mutatkozik majd be, és lesz elérhető a privát vásárlók számára. Ez lesz a KIA első olyan programja a motorsportok terén, ahol megvásárolható lesz a technikájuk a csapatok számára.

"Már az elejétől kezdve a TCR International Seriesben való KIA Cee'd megjelenés vonzó volt számunkra. Nagy az érdeklődés a privát csapatok részéről, és már a hivatalos bejelentés előtt kerestek minket, ebből is látszik, hogy a KIA-t nagyon is várják a motorsport ezen területén is, és a TCR International Series a legjobb választás a bemutatkozásra. Még Ausztráliából is volt megkeresés." árulta el Manfred Stohl, a projekt vezetője.

Stohl’s üzleti partnere, Michael Sakowicz aki a STARD igazgatója, hozzátette: "Egyeztetünk már pár csapattal, akiket kifejezetten érdekelnek a nemzetközi eredményeink. Hogy a lehető legjobban kiszolgáljuk őket, már a fejlesztési fázisban is nagyon szorosan legalább egy csapattal össze akarunk dolgozni, hogy azonnal egy olyan autóval álljunk elő már a kezdetektől fogva, amelyik megfelel a csapatoknak. A tesztelési fázis is már le lett fixálva, és teljesen a tervek szerint haladunk. A megbízhatóságra törekszünk, és hogy tökéletesen működjön az autó, hiszen egy sikeres TCR-es programnak ezek a kulcselemei."

Címkék#TCR#Kia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!