Sport

2016.04.29. 09:09

Sulic magyar állampolgár lett!

Veszprém - Renato Sulic letette a magyar állampolgársági esküt pénteken délelőtt Porga Gyula polgármester előtt.

B. Virág Rita

A 2009 óta az MVM Veszprémet erősítő beálló 286 mérkőzésen lépett pályára a bakonyi színekben, ezalatt 1067  gólt szerzett. Érdekes, hogy a 36 éves Sulic 2004-ben egyszer már Veszprémbe szerződött, az érkezése előtti hetekben azonban az egyik tengerparti nyaralóhelyen elütötte egy autó, és olyan súlyosan megsérült, hogy a felépülése hónapokat vett igénybe, nem is tudott játszani.

Öt évvel később aztán már teljes értékű játékosként nagy erősítést jelentett a magyar bajnok számára.

Sulic évek óta nem lépett pályára a horvát válogatottban, köztudott, hogy összeveszett az akkori szövetségi kapitánnyal, Lino Cervarral, mert nem első számú beállósként számított rá. Később ugyanez a sztori megismétlődött Slavko Goluzával is, így hiába játszott Sulic kirobbanó formában, a horvát válogatottban nem számoltak vele.

Fotó: Veszprém Polgármesteri Hivatal

Hogy most az állampolgársági eskünek köszönhetően meghívást kap-e Javier Sabate, szövetségi kapitánytól a magyar válogatottba, azt egyelőre nem tudni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!