A klasszikus hiba

Mégpedig azért nem, mert Kosztolányi Édes Annája volt a feladat, és akkor úgy éreztem, kevés ember tud nálam többet Kosztolányiról, Édes Annáról meg pláne. Majd én lerántom a leplet Patikárius Jancsiról, meg felgöngyölítem az eseményeket úgy, hogy csak na. Csakhogy éppen ez volt a baj. Hogy kezdjek hozzá? Na jó, mindenki nyugodjon meg, rengeteg időm van még - gondoltam. Fél óra telt el, és még egy sort sem írtam. A felügyelő tanár hamuszürke arccal lépett hozzám, de megnyugtattam, csupán arról van szó, hogy annyira képben vagyok, hogy nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Nekem Kosztolányi smafu, Édes Annástól meg egyenesen nevetséges a feladat. Mivel még mindig gondolataim rendszerezésénél tartottam, és egy sor nem sok, annyit sem írtam, kezdtem komolyan aggódni. Ki fogok futni az időből.

Aztán egyszer csak elkezdtem írni. Gyorsan kiderült, mondataim leírva közel sem olyan jók, mint ahogyan én azt elképzeltem, megjegyzem, ez azóta sem változott. Persze ahhoz elég jók voltak, hogy végül ötöst kapjak, de ahhoz már nem, hogy kezdeti magabiztosságomat alátámassza. Persze ez semmi ahhoz képest, ami az osztálytársammal esett meg. Ő azt a klasszikus hibát követte el, amitől minden tanár óva int. Nem tanult meg egy tételt. Csak egyet nem. Hát persze, hogy azt húzta ki! Végül valahogyan átrugdosták, és mindenki el is felejtette volna az esetet, ha történetesen a tanár órákkal később nem ejtette volna el az összes tételt az iskola udvarán, és nem járt volna éppen akkor arra szerencsétlenül járt barátom, aki próbaképpen, a vesztesek nyugalmával ismét húzott egy tételt a földön heverő halomból. Természetesen azt a tételt húzta ki ismét. Persze a diák-élet szerves része a blöff és a hazardírozás, és néha be is jön. Jártam már úgy, hogy egyetlen tételt tudtam csak, és ötöst kaptam, más meg hónapokat tanult, és egyest kapott. Amiben viszont soha nem voltam jó, az a puskázás. Emlékszem, egyszer húszperces, kemény munkával becsempésztem a füzetet a padba, de amikor bele akartam nézni, a tanár észrevette. Na kész, vége - futott át az agyamon. Csakhogy annyira ügyetlen voltam, hogy rossz füzet akadt a kezembe. A tanár nem akarta elhinni, legalább ötször átpörgette, valami csalást sejtett a dologban. Hiába, a puskázáshoz is érteni kell, és én - sok egyéb mellett - ahhoz sem értek.