Sport

2016.05.04. 19:01

A szezon második versenyén is a kategória legjobbja lett a móri duó

Miskolc - A hétvégén Borsodban már a második fordulóját rendezték a magyar országos rallye bajnokságnak.

Szupkai Gábor

az első versenyen Egerben a Rallye2-ben megnyerte a kategóriáját, ennek a megismétlésére készültek a 22. Miskolc Rallye-n.

- Nem sokat tétlenkedhettünk az egri verseny után, hiszen máris a nyakunkon volt a miskolci futam. Mivel május 1. vasárnapra esett, így a versenyen minden egy nappal előbb zajlott. A miskolci futamon eddig nem volt szerencsém még nézőként sem résztvenni, így teljes izgalomban vártuk ezt a hétvégét. Pénteken reggel kezdtük meg a pályabejárást, majd az adminisztratív és a technikai gépátvétel következett. Egy 8 km-es és két 18 km-es pálya várt ránk, ráadásul a teljesen ismeretlen pályák feldolgozását nagyon megnehezítette az egész napos szakadó eső. Az első két gyorsasági szűk, egysávos úton zajlott, míg az utolsó egy tempós, szélesebb pályán Ózd környékén. Szerencsére az égiek kegyesek voltak hozzánk és a szervezőkhöz, a szombati versenynapra elvonultak a felhők, napsütésben kezdhettük meg a száguldozást - mesélte ifj. Fogarasi Attila.

Ifj. Fogarasi Attila és navigátora, Toloczkó Péter csúcsra járatja ebben az idényben a Honda Type R-t, eddig nagyon sikeresen  (Fotó: Peremicki István)

A versenyzők rémálma a műszaki probléma, ami a technikai sportok velejárója, de a Fogarasi-Toloczkó párost eddig elkerülték a meghibásodások.

- Az első három gyorsasági után a szervizben csak a fékbetéteket cseréltük ki, szerencsére az autó tökéletesen működött, és a kategóriát is vezettük 1 perccel. Mindezek ellenére sem voltam elégedett, úgy éreztem, lehetnénk gyorsabbak, ezért próbáltunk felzárkózni abszolútban a második körben. Itt ért minket egy-két meglepetés, némi kaland, de egy kipufogó leszakadást leszámítva nem volt semmi gond, végül több mint 2 perces előnnyel sikerült újra megnyerni a kategóriánkat, az A/N abszolútban a második helyen, míg a nagy abszolútban a nyolcadik helyen végeztünk. De tényleg nem vagyok teljesen elégedett, mert abszolútban előrébb szerettünk volna végezni. Viszont mentségünkre szóljon, nagyon erős a mezőny, és sok helyen bátortalanul mentünk a pálya ismeretlensége miatt. Ennek ellenére természetesen nagyon örülök, hiszen két verseny után is vezetjük a kategóriánkat, és az A/N abszolútot is. A bajnokságból még hat verseny van vissza, tehát messze még az év vége, de én már most nagyon hálás vagyok a támogatóknak és a csapatomnak, mert óriási élmény ez az év - nyilatkozta a versenyző.

A folytatás május 20-22-én Szombathelyen lesz, az év első murvás versenyén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!