2016.05.14. 08:32
El a kezekkel a lányomtól!
Ha kíváncsi rá, miért fanyalog a családja párja nevének már a puszta említésétől is, a tudomány megadja rá a választ: természetes kiválasztódás.
Az anyák a legjobbat akarják gyermeküknek. A gyermeküknek, de ha lehet, inkább az egész családnak. Hiszen egy felelősségteljes, dolgos, érzékeny fiatalember csakis tökéletes génekkel rendelkezhet, ha pedig ezeket a géneket tovább örökíti az unokákba, dédunokákba, abból mindenki profitálhat. És boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Dan O'Brien, az Evolúciós Viselkedéstudományok című könyvében "Júlia-effektusként" emlegeti a jelenséget, Shakespeare tragikus sorsú hősnője után. Valamennyien jól ismerjük a történetet, melyben Lady Capulet feltett szándéka volt, hogy egy szem leányát a jómódú Paris grófhoz adja feleségül a csélcsap Rómeó helyett. A jelenség a szerző kísérlete után született, melyben 279 nőt (anyákat és nővéreket) kérdezett arról, milyennek képzelik el saját, illetve kishúguk jövendőbelijét. A többség válasza alapján azt szeretnék, ha kishúguk inkább unalmas, de megbízható partnert választana, míg ők maguk a rosszfiús típust preferálnák.
A kutatók szerint az egész dolog színtiszta önzőség: elsőszülöttként úgy véljük, a tökéletes pár számunkra maga a megtestesült férfiideál, aki, még ha nem is megbízható, de legalább gyönyörű gyerekekkel ajándékozhat meg minket. Annak viszont a legkisebb esélyét is szeretnénk elkerülni, hogy a testvérünk egy olyan ember mellett horgonyozzon le, aki később veszélyeztetheti a család jó hírét, netán anyagi biztonságát.
A világért sem szeretnénk általánosítani, hiszen tömérdek megbízható, mégis jóképű férfi úszkál a tengerben, de ha bárki úgy érzi, hasonló cipőben jár, jusson eszébe ez a cikk.