2016.05.15. 17:46
„Egy év kihagyás? Jó anyagot szívhatott, aki kitalálta”
Hamilton egyértelműen helyre tette a témát.
Fotó: Mercedes AMG Petronas
A barcelonai paddockban felröppentek olyan pletykák, hogy a címvédő kihagyhatja a 2017-es szezont. Az indok egyszerű volt: míg csapattársa, a német Nico Rosberg sorra nyeri a versenyeket, addig Hamilton örül, ha a második helyen behozza az autót. Emellett sokan már el is könyvelték a németet 2016 világbajnokának – köztük például Mika Häkkinen – így a brit bajnokon még nagyobb lehetett a nyomás.
A Spanyol Nagydíjon történt incidens után Toto Wolff ugyan azt nyilatkozta, továbbra is hagyják versenyezni pilótáikat, sokan – köztük maga Hamilton is – a háromszoros bajnokot tartják inkább hibásnak, és arra következtetnek, ezentúl hátrányban lesz emiatt.
Hamilton pályán kívüli életmódja és stílusa sem tetszik mindenkinek, többen úgy vélik, ez is nagyban hozzájárul a Mercedes britjének gyengélkedéséhez.
A történet főszereplője azonban még a verseny előtt tiszta vizet öntött a pohárba, természetesen a maga laza stílusában:
„Egy év kihagyás? Semmiképpen. Akárki írta is ezt, biztosan szívott valamit. Nagyon jó anyag lehetett.” – fogalmazott Hamilton.
Attól tehát nem kell tartanunk, hogy a Mercedes versenyzője nem lenne ott a rajtrácson 2017-ben. Az viszont még kérdéses, hogy akkor már négyszeres világbajnokként várhatja-e a lámpák kialvását a futamokon, vagy folytatódik az első versenyeken mutatkozó szerencsétlen szériája.