2016.05.17. 06:31
Hivatalosan is vasi érték a pünkösdölés Sében
Sé - Ismét „meghozta az Isten piros pünkösd napját”. Piros pöttyös szoknyákba, ünneplőbe öltözött gyönyörű lányok jártak Sében több csoportban a királykisasszonnyal, hogy énekkel és pünkösdi jókívánsággal köszöntsék az itt élőket.
A pünkösdi királynéjárás termékenységvarázslással kapcsolatos ünnepi köszöntő, melynek nagyon régi hagyománya van Sében. Négy kislány házról-házra járva kíséri az ötödiket, a legkisebbet. A lányok a házaknál az udvaron megállnak, terítőt feszítenek ki a kiskirályné feje fölé, énekelnek és adott szövegrésznél a kis királyné virágszirmokat szór a kosárkájából. A népszokást a Helyi Értéktár Bizottság helyi értéknek nyilvánította.
A hagyományt az ÖrökSÉgünk Alapítvány tartja életben. 2010-ben negyven pöttyös szoknyát és kötényt készítettek, így biztosították a tárgyi feltételeket a néphagyomány továbbéléséhez. A felnövekvő kislányok betanítása hagyományőrző pedagógusoknak – korábban Dávid Ferencnének, újabban H. Pezenhófer Brigitta tanárnőnek – köszönhető.
A pünkösdölés élményt jelentett mindazoknak, akik látták, de a résztvevő lányoknak is, hiszen különféle óvodákba, iskolákba járva alig ismerik egymást.
A falu bejárását követően az alapítvány megvendégelte a lányokat. Itt újabb alkalom adódott arra, hogy a gyerekek és szüleik beszélgethessenek egymással.
Horváth Balázs